Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

jövője nemcsak szóbeszéd és politikai phrasis, hanem valóságos követelmény: az nem adhat sem pactum, sem más egybek utján soha senkinek sem jogot arra, hogy Magyarország legelőkelőbb helyén, a törvényhozás termében akár nyíltan, akár czélzatosan, akár rejtve vagy ravaszodva a magyar állam jogai ellen feltámadjon. (Altalános zajos helyeslés.) Én abban a meggyőződésben, hogy ezt a törvényjavaslatot — minthogy az gyorsan végre sem hajtható — a nemzet és a törvényhozás befolyása idővel javítani fogja; hogy az összes kínálkozó változtatások, a melyek a gyermekhalandóság elenyésztetésére vezethetnek, a jelen törvényjavaslaton meg fognak tétetni s hogy ez a törvényjavaslat a magyar állameszme propagálását czélozza: ezen reményben és hitben fogadom el azt a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés balfelől.) 1887—1892. 17. A közigazgatás reformjáról 1891. június 1. KN. 1887—1892. XXIII. 293—297. ... [293] T. ház! Ha a kérdést lényegében veszszük és kutatjuk annak tulajdonképeni természetét: akkor három szempont az, a mely rögtön kidomborodik. E három szempont három kérdésbe foglalható össze. (Halljuk! Halljuk!) Minek tekintjük a nemzetet? Vájjon tekintjük-e élő organismusnak, amely fejlődik a saját törvénye szerint, mely mélyen gyökerezik a természetban magában? Vagy pedig a nemzetben azt az éretlen terelendő tömeget-látjuk-e, a melynek sem gondolata, sem törekvése, sem iránya nincs és a melynek gyámra van szüksége? Vagy végre látunk-e benne egy plasticus massât, a melyből mindig valamely magasabb cselekvő és irányzó kormányhatalom, ha akarja bábot, ha akarja szobrot formálhat, szóval csinálhat belőle bármit is? T. ház! Ha én ebből a három kérdésből indulok ki, nem ítélhetem meg e törvényjavaslatot, általában a közigazgatás kérdését más szempontból, mint csupán csak abból, hogy e nemzet élő Organismus, melynek megvan a maga fejlődése. S ez a fejlődés törvényen alapszik; oly törvényen, a melyen emberek és hatalmak sokszor próbáltak mesterkélni; de a melyet megakasztani vagy megszüntetni egyáltalában lehetetlen volt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalról.) T. ház! Csupán ez a felfogás az, a mely összeegyeztethető azzal a fogalommal, a mely sokszor hangzik fel itt, a nélkül, hogy azt alaposabban valaki megmagyarázta volna: a közszabadság fogalmával. A közszabadság lehet phrasis is; de alapjában nagyon mély értelmű dolog és csak akkor forr össze az élettel és kövtelményeivel, ha megadjuk az organismusnak a tért arra, hogy fejlődhessék. Ebben a fejlődésben rejlik az igazi közszabadság minden garantiája. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legyen ebből a szempontból ennyi elég s vegyük a másik szempontot: az úgynevezett terelő hatalmat, a mely a nemzetben egy oly tömeget lát, a melyen gondviselésszerűen uralkodni szükséges vagy hasznos. Hát, t. ház, ki volt mondva már ma is, hogy az absolutisticus felfogás a kőkorszaktól kezdve minden korban uralkodott s ez a felfogás az összes terelő hatalmaké, amelyek absolut kormányformával uralkodtak, s a melyek éltek a phrasissal itt is, másutt is, hogy tudniillik ők a népek gondviselői, boldogítói. Ezek a halálos ágyukon rendesen szeretetöket testálták a népnek. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ha én az előttem fekvő javaslatot lényeges oldaláról veszem, a legjobb akarattal sem birok találni semminemű lényeges különbséget e törvényjavaslat intentioi s azon törekvések közt, melyek az absolutismust minden időben jellemezték és ma is jellemzik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) [294] Mit akar e javaslat lényegében? E javaslat ott, a hol az Organismus szabad fejlődést, tehát a közsszabadságot kívánja, a gyámkodást akarja annak helyébe állítani s azt, a mi rubrikát nem tűr, rubrikába akarja szorítani; ott pedig, a hol a legmélyebb belátás szükséges, a hol az organismusnak térre van szüksége, korlátokat szab. S ha mi, t. ház az absolutismust történeti szempontból veszszük s el sem is hagyjuk a mostani úgynevezett osztrák-magyar monarchia határait: azt találjuk, hogy hiszen már volt absolutisticus rendszer odáig fejlődve, hogy nemcsak tisztviselőket neveztek ki, nemcsak társadalmat fogtak administrativ rubriákba, hanem családfőket is neveztek ki. Ez, t. ház, a maximum. S ha végre összes következményeiket levonjuk, oda kell, hogy jussunk a tiszta,