Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

nem tudott pálinkát főzni, nem azért, mintha azt a 152,000 §-t ismerte volna, hanem azért, nem tudta a módját. Ma is általános panasz, t. ház, a mostani közigazgatás iránt, az a sok rendelet, az a sok mindenféle változás lehetetlenné teszi az illető functionariusnak, hogy tájékozza magát az eljárás iránt. És most jön a mixtum compositum. Attól a tisztviselőtől, a ki az autonómia s a kormány részéről külön ellenőrzésnek van kitéve, a kit folytonosan külön rendeletekkel utasítanak, én egészséges functiot magamnak elképzelni egyáltalán nem tudok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Különös hangsúlyt fektetnek arra, t. ház, hogy a közigazgatási apparátust reformálni kell és meg kell keresni a garantiákat a képességre nézve. A t. minister ur már meg is igérte a gyakorlati vizsgák szorgalmazását. Én, t. ház, azt tartom, hogy az az amerikai Egyesült-Államok elnökei sorából a legdicsőbbek egyike favágóból lehetett elnökké s ha ott néha egy-egy szabóból lesz alelnök és elnök, akkor merem állítani azt, hogy a qualificatio kérdésében nálunk túl méltóztatnak menni, ha kimondják azt, hogy a közigazgatásban már gyakorlati vizsgát akarnak döntővé tenni. Hiszen a vizsga semmit sem bizonyít egyebet, mint önmagát azt, hogy ha a vizsgát az illető letette, annak alapján adható neki egy okmány, de ez még nem jelenti azt, hogy a qualificatio minden esetében és egész kiterjedésében meg is van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) ... [338] A t. minister ur, úgy vettem észre, rendkivül nagy érdeklődéssel viseltetik a közegészségügyi kérdések iránt. És meg kivánom jegyezni azt is, hogy nagy előszeretetének bizonyos fővárosi színezete is van. Hát erre nézve csak azt óhajtanám megjegyezni, hogy az én tapasztalatom azt mondja, hogy Magyarországon jelenleg a közegészségügyre nézve körülbelül a kövekezőképen gondolkoznak: „Magyarországon nagy a halandóság, tehát sok a megbetegedés, ergo építsünk sok kórházat". Az én gondolkozásom egész más; az én gondolkodásom ez: a halálozási arány nagy, a megbetegedés sok, ennek az okait kell kutatni és az okokon kell segíteni és iparkodnunk kell odáig jutni, hogy tudjuk, hány kórház absolute nélkülözhetetlen. És ha e szemponból indulok ki, minthogy mondom, a t. minister ur a főváros iránti előszeretetet árult el, sőt egyes határozott dolgokat is megérintett: felhivnám figyelmét arra, hogy például a fővárosban az a hely, mely tulajdonképen üdülő hely kellene, hogy legyen, a városliget az, a melynek szomszédságában minden fertőztető járvány leginkább dühöng. A VI. és VII. kerület most is a hagymáz járvány főfészke volt. És ha jól utána nézünk, mint lehessen ezen változtatni, kérem a minister urat és az államtitkár urat is, ha ki kocsikáznak a városligetbe, nézzék meg a sugárút végén álló díszes póznát, mely az alapépítménynyel együtt tudtommal 40—50-000 frtba került, a mely összeg igen könnyen kiadatott akkor, mikor a Rákos patak bevezetése, a legnagyobb bacillus tenyésző intézmény eltörlése, a városliget tökéletesen elmocsarasodott tavainak felfrissítése gondolom, csak 80.000 frtba került volna s az nem adatott meg. Budapest közegészségügyi viszonyairól többet nem mondok. A mi a minister ur által szintén felhozott [339] gyermekhalandóságot illeti, erről bizonyos részben már múltkor is szóltam. A gyermekkérdés igazán Magyarország egyik legszomorúbb kérdése, nemcsak halandósági tekintetben, hanem abban a tekintetben is, hogy ime egy minister egy országgyűlés előtt kifejti programmját és kifelejti az árvák ügyeit, hazánk ez egyik legfájdalmasb kérdését. Ez is gyermekkérdés. A gyermekhalandóságon kivül van nálunk még egy másik kérdés; a családoknak, fájdalom, úgyszólván meddősége, mely minden gondolkozó embert arra kell, hogy indítson, hogy ennek okait keresse. (Halljuk!) Nem tudom, van-e statistika, mely kimutatná, hogy a családok bizonyos megyékben milyen népesek. De határozott gyanúm van arra, hogy itt a prostitutio fortéimén kivül még egy más förtelem is vonul megyéről megyére, melyet kifejez az a jól megteremtett magyar menyecske, ki gyermeket visz a karján és mikor megdicsérjük, azt mondja: bárcsak magához venné az úristen! Ezt, t. ház, nem lehet csak administrativ szempontból, nem lehet csak orvosi szempontból tekinteni s megoldása tulajdonképen nem is itt fekszik. E dolog, t. ház, határozottan gazdasági kérdés és a munka kérdése. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De ez eminenter gazdasági, ipari, kereskedelmi s szóval a munka kérdése és valameddig e terén nem fogunk reformot csinálni, valameddig nem fogjuk a dolgot lüktetésbe hozni, hiába állítunk fel dajka intézeteket, hiába gyermekkórházakat, óvodákat vagy bármit, a populatio valóságos emelkedése nem fog bekövetkezni, mert ez csak ugy következhetik be, ha a család nem teher, hanem