Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

volt: „T. polgártársaim! Ez a zsidó-morál!" Hát mi az a zsidó-morál? „Ha valaki pl. elfogad valakitől ajándékot, vagy előnyt és igér valamit, de azután az illetőt cserbe hagyja és igéretét be nem váltja. Ez a zsidó-morál." Magam is igen kárhoztatandónak tartom, hogy akadnak emberek, kik Ígéret fejében elfogadnak valami jutalmat, vagy előnyt és azután az ígéretet nem tartják meg. Ez volt egyik legbélyegzőbb része azon felszólalásoknak, melyeket különösen Istóczy Győző képviselő ur a mozgalom kezdetén e házban igen gyakran hangoztatott. [189] Hanem én figyelmeztetem t. képviselőtársamat arra, hogy igen jó lesz — ha eddig nem történt — legalább jövőben kerülni még szinét is annak, hogy ép a zsidó-morál alapjára helyezkedik. ... Gyűlölettel szerintem sem a zsidó-, sem másnemű kérdést megoldani nem lehet. (Felkiáltások: Igaz!) Én ezt a választások tisztaságára kivánom megjegyezni és e tekintetben most az antisemitismus kérdésében egy tapodtat sem megyek tovább, már csak azért sem, mert meg vagyok róla győződve, hogy egy országgyülésileg szervezett párt az országgyűlés tartama alatt igen gyakran fog alkalmat adni arra, hogy az ő követeléseivel, törekvéseivel behatóan, tüzetesen foglalkozzunk. ... [190] T. ház! Hozattak elő különböző dolgok, melyek kiterjedtek a regáléra és egyébre, szóval megindult a házban az általános panacea-keresés, hogy mikép lehet a jelen állapotokból kibonyolódni és a túloldal nagy súlyt fektet a trónbeszéd munkaprogrammjára. Én, t. ház, ritkán hallottam a t. ministerelnök ur hangját már siketségemnél fogva is, de miután hangot most olvasni is tanultam, azt mondom, hogy a trónbeszéd munkaprogrammja a ministerelnök ur szájába tartozott volna és azon helyről kellett volna azt az ország gyűlésének elmondani, a melyet ő elfoglal. Én azt a korona nyilatkozatának nem tartom sem elég magasnak, sem elég mélynek, de annál jobban látom, hogy a ministerelnök ur szelleme rajta van. ... Nincsenek. Én már több alkalommal utaltam arra, hogy Magyarországon a működésben levő kormányférfiak és azok, kik lemondottak arról, hogy mélyebb pillantást vessenek mai társadalmunk állapotára, nagyon helytelenül s nagyon is Budapest szempontjából ítélik meg a magyar társadalom jelen állapotát. Engem nem lehet ebben megtéveszteni, engem Magyarország cultusministere soha sem fog megtéveszteni fényes palotáival, stylustüntetésével; mert azon fényes paloták tartalmát én igen jól ismerem. Nem a külső demonstratio az, melyre nekünk szükségünk van. Én az ilyen palotával szembe állítom Li ebig egyszerű laboratóriumát, melyet az állam akkor építtetett neki, mikor az emberiség javára nagyszabású szolgálatokat tett; holott itt azt mondják, építsünk fényes palotákat, nincs ugyan igazán kifejlett nemzeti tudományunk, hanem majd tenyészik az ott. Csak hogy, t. ház, a tudomány nem gomba, melyet be lehesen vetni, hogy kikeljen annak valóságos nemzeti alapokon kezdődő mívelése; és a ki kritikai szemmel néz és kutatja vájjon hány forrása van ezen úgynevezett nemzeti tudománynak, melyre azt mondhatjuk, hogy az valóságos nemzeti szellemben műveltetik, hogy az valósággal nem a hiúságnak szolgál, nem bizonyos dignitások elnyerésére törekszik, hanem a magyar nemzetnek valóságos culturális szolgálatot akar, hogy bizony kevés az! Mert [191] t. ház, fényeskedik a sugárút, Magyarország közoktatásügyi ministere folytonosan felvetegeti a magyar művészet, mű-ipar és másféle czímeket — elismerem, nagyra tartom, nem is haragszom, hogy felveti a czím eket, hanem ő ugy vágtat, hogy az elhagyott nemzet őt megérteni nem fogja és ha a tisztelt cultusminister ur és a tisztelt kormány nem restelli azt, hogy összeállittatja tanácsosaival a Magyarország culturális s egyéb életében résztvevő valóságos erőket, azt fogja találni, hogy úgy jár, mint Katalin császárné a Potcmkin falvaival: mindig ugyanazon emberek, ugyanazon nevekkel fog találkozni. (Ugy van! a szélső balon.) Én, t. ház, ilyen fictiók, ilyen dicsekvések helyett, a helyett, hogy Magyarország képviselői, mikor felvonulnak Buda várába, előbb elmennek Eggerhez és kikölcsönzik a díszkardokat és ősmagyar ruhában, comfortábliban vágtatnak fel, egyszerű magyar ruhát szeretnék és azt, hogy mondanák a trón előtt: Felség! Alulról kell kezdenünk a nevelést, fel kell karolnunk a mi a nemzetnek valóságos támasza, oszlopa, a megbízható magyar elemet. Ámde Magyarország ministerelnöke nagyra van, követve egy nagy párt által, oda néz a nemzetre: hisz őt már Vilmos császár is látni akarta, ő első forrásból értesült a skierniewicei találkozás nagy eredményeiről. Természetes dolog, mit annak, ha itt zajong a nép, ha a ép elégedetlenkedik, ha a pauperismus mindenütt terjed, akkor azt mondja: a társadalom alsó rétegei reactióban vannak és akkor mit