Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

gyors megtorlásában látom a biztosítékot arra nézve, hogy nem lesz szükség minden falu határában — Petőfi értelmében — „nyilvános épületre" ebben az új alkotmányos „Okatootajban": „Mi? nyilvános épület nincs? Hát az akasztófa mi?" [48] s hogy ekkor haladás csakugyan az lenne, hogy mint régen a községek határában az akasztófa, ma fényes, renassance stylű, árnyas parkkal ellátott fegyintézet fog ott állni. Körösi t. képviselőtársam helyesen jegyezte meg, hogy nem a javítás a főczél, hanem az elkövetett bűntett megtorlása s ennek szerintem olyannak kell lenni, hogy a megtorlás közben az a ki a társadalom ellen bűnt követett el, ne részesüljön jobb ellátásban, bánásmódban, ne legyen jobban elhelyezve, mint azok a tiszteséges, de nyomorban levő emberek, kikre a mai állam fájdalom, oly kevés gondot fordít. T. képviselőház! Irányi t. képviselőtársam tegnap a kertről beszélt, melynek fájdalom, nincsenek terebélyes fái, hol a rabok meglelhetik az árnyat. Hát én constatálom t.ház, hogy ha én csak Magyarország fővárosát veszem, fölvethetem a kérdést, hogy a becsületes emberek, a kis gyermekek, a munkások egészségi szempontból mikép vannak ellátva árnyék és szabad levegő dolgában? Fel is hozatott itt a gyári munkások helyzete, melyet a legborzasztóbb helyek, a fris levegő hiánya jellemez és akkor, midőn társadalmunkban minden lépten-nyomon ilyenekre találunk, azon elmélkedjünk-e, hogy a helyzet, hogy ezen becsületes embereket nyomorukból kiemelve, visszatartóztassuk attól, hogy a fegyintézeteket majdan megnépesítsék; arra áldozunk — a túlhajtott humanismus nevében, hogy azok a szegény rabok — mert igy divat őket nevezni, valami jobb helyzetben, kényelmes ellátásban részesüljenek! T. ház! A magam részéről érzem és talán már be is bizonyítottam, hogy a humanismus szolgálatában állok, megteszek minden kötelességet, de azok túlhajtásait határozottan károsnak tartom a társadalomra nézve (Helyeslés a szélső balon.) Van még egy dolog, a mit érinteni akarok s ez főleg a sajtó működése és hatása. Ismerem a sajtó hatalmát, számolok vele mindenkor, de nem tartozom azok közé, a kik a sajtó bizonyos részének támadásaitól félnek. Azt hiszem, valakinek kell is már akadni, a ki odadobja magát áldozatul azoknak a támadásoknak, melyekben minden bizonynyal részesülni fog azért, mert meggyőződését kimondja és fellép az ellen, a mit rosznak tart. A sajtó nemcsak nálunk, hanem egyáltalán azt az elfajulását mutatja, hogy az érdekes dolgok hajhászata czímén, formális oktatást tart a tisztelt gazember uraknak, miként kell jövőben eljárniuk, hogy hurokra ne kerüljenek. Mit a sajtó egy bizonyos részének e parlament tárgyalása? Sokszor a legfontosabb közgazdaásgi, művelődési, financiális kérdések feletti tárgyalás? Ha akad egy akasztás, ha akad egy az embert legbelsejében megbotránkoztató bűntett, annak hasábok szenteltetnek, az illető bűntettesek arczképei megjelennek az a bűntett maga a legnagyobb részletességgel lerajzoltatik és leíratik, sőt hozzácsatoltatnak azon combinatiók is, hogy ha a gazemberek nem jártak volna el igy és ugy, menekülniök is sikerült volna. Hiszen csak Budapest főváros utczáin menve, a bűntett elkövetése utáni napon mindenütt a legnyersebb brutalitással rajzolt képeket találunk a lapokban, (Ugy van!) agyvelőt rázkódtató leírásokkal kisérve. (Ugy van! Mozgás.) ... 1881—84. 70. Budapest helyzetéről és fejlesztéséről 1884. április 29. KN. 1881—84. XVII. 57—58. [57] T. ház Nem azért, hogy ezen törvényjavaslatot ellenezzem emelek szót, hanem csak azon okból, mert érzem, hogy eljött az idő, hogy a parlament a magyar fővárosnak bizonyos viszonyaival foglalkozzék ellentétben azokkal, miket mindig hangsúlyoztak és a melyek csak külső hatásra vannak számítva, felszólalok, hogy ezek a viszonyok legalább szóba hozassanak. Én constatálom t. ház, hogy a statistika kimutatja, hogy Budapest fővárosa a halandóság tekintetében valóban majdnem első helyen áll, ti. a mi a halandóság nagyságát illeti. És mégis ha azt az egész mozgalmat veszszük, mely mindig az alatt a jelszó alatt indul meg, hogy Magyarországnak szüksége van nagy, fényes fővárosra, a halandóság megapasztása nem képezi a törekvés tárgyát, azt tagadásba venni nem lehet. Állítom határozottan, hogy az az irány, a mely itt lábra kapott, csupán csak az u. n. kaszárnyarendszerrel törekszik, ti. lakások dolgá-