Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

fel: Ha megilleti „Erzsébetváros 800 választójának, két képviselő, ha a népesség tekintetében kisebb Debreczennek megadatik három képviselő, akkor abból nem az következik, hogy Szegednek, mely népesebb mint Debreczen, csak két képviselője legyen, mert régebben is csak ennyi volt." Beszéde végén a következő határozati javaslatot terjesztette be: „Utasítsa a ház a belügyministert, hogy miután Szeged városát népe számánál fogva három országgyűlési képviselőnek küldetési joga megilleti, haladéktalanul oly törvényjavaslatot terjesszen a ház elé, mely Szeged városát három választókerületre osztja; a benyújtott jelentés pedig utasíttassék el" (KN. 1878—81. XVII. 357—359.). Május 13-án (1881) nagy beszédben foglalkozott „első rangú intézetünk"-kel, a Nemzeti Múzeummal, támogatva az intézménnyel kapcsolatban beterjesztett jelentést [20]. Visszautalt előző évben (1880. április 19.) elmondott beszédére, amelynek végén határozati javaslatot terjesztett elő; az intézmény szervezeti korszerűsítését szorgalmazta. Beszédében áttekintette az intézmény történetét a könyvtártól a több osztályból álló múzeumi gyűjteményekig. A legfontosabb feladatokat a következőkben látta: „Az intenzív működésnek alapja először okvetlenül az, hogy a múzeum ügyeinek vitele adassék arra való férfiak kezébe ... másodszor anyagi tekintetben láttassék el az intézet annyi dotátióval, a mennyi annak rendszeres fejlődését, működését egyáltalában lehetségessé teszi." Részletesebben a múzeum tisztviselőinek helyzetéről szólt. Tiltakozott az ellen, hogy „nyomorultan datált helynek" jellemezzék az intézményt: „... nem lehet minden tekintetben a legnagyobb nyomorban, holott qualificatio dolgában a tudomány-egyetemi tanárokkal egy vonalon áll." Az alsóbb besorolású tisztviselők, különösen a természettudományok esetében hazánk első számú szakemberei. Altalános értékelése így hangzott: „Én részemről határozottan kimondom, hogy biztosított állású tisztviselők nélkül egy múzeum nem létezik, mert a hol nincs feldolgozó erő, ott ezen kincsek a cultúrára nézve semmi értékeléssel nem bírnak." Következésképpen a fizetésüket kell emelni. Az iparművészeti múzeum önállósulását nem tartotta jó elgondolásnak. A költségvetésben pedig külön kell választani minden gyűjteményi osztály önálló támogatási összegét (KN. 1878—81. XIX. 25—27.). A ciklusban elmondott utolsó beszédében, május 27-én, a Tisza völgyének szabályozásával foglalkozott [21]. Véleménye szerint itt „az államérdek a magánérdekkel összekuszáltatott", az ún. társulati rendszer apró szakaszokra osztotta fel a folyó teljes hosszát, s így az nagy közös érdekek háttérbe szorultak. Idevonatkozóan a következőket mondta: „Bocsánatot kérek, de egy folyószabályozás sohasem lehet localis feladat, sohasem lehet partialis feladat ... egy társulat, mely csak a maga érdekeit tartja szem előtt, soha nincs tekintettel az egész folyamrendszerre..." Több helyütt megtörtént, hogy a gátakat sokkal beljebb helyezték el a megtervezettnél, hogy hasznos földterületeket nyerjenek. Hosszasan bírálta azokat a „szakembereket", akik jobbára ugyancsak az önös érdekeket szolgálják ki. Határozati javaslatában a folyószabályozás központi irányítását és egy a minisztériumon belül egy „folyószabályozási központi osztály" felállítását szorgalmazta; illetőleg az árvízi támogatásokat „a társulási rendszer teljes mellőzésével, tehát központilag" intézze (KN. 1878—81. XIX. 121—123.).