Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

és eredményeket ér el: az kihívja maga ellen a kritikát. A kritika az eredményből levonja a maga ítéletét. Én, t. ház, constatálni kivánom azt, hogy én, ki a reformot mindig sürgettem a zsidókérdésben és sürgetem ma is, én soha sem lehettem sem barátja, sem követője azon rendszernek, melyet Istóczy Győző t. képviselő ur inaugurált; mert a következményeit előre kellett látnom, ezek pedig olyanok, melyek lelkiismeretemmel meg nem fémek. Az Istóczy képviselő ur által — elhiszem, hogy teljes jóhiszeműséggel, komolysággal inaugurált rendszer elvezetett oda, hogy a magyar nép egy része — mint mondani szokás — falnak ment a fejével s onnan véresen tántorgott vissza. Ott áldozatok estek és daczára annak, a viszonyokon, melyeken Istóczy t. képviselő ur és társai változtatni akarnak, nem változott semmi. Ez képezi t. ház, criteriumát azon rendszemek, mely Istóczy t. képviselő ur által ápoltatott. Ime ezen eredményekre vezetett az, melyek az én lelkiismeretemmel meg nem férhetnek s melyekben én a kérdés megoldását nem kereshetem, nem láthatom és látni nem fogom soha. De t. ház, ha most fejezném be szavaimat, akkor a társadalom bizonyos köreiben nagy resensust költenék. Legyen megengedve, hogy szavaimat megokoljam. (Halljuk!) Én be fogom bizonyítani azt, hogy azon álláspont, melyen Istóczy képviselő ur és társai állanak, nem keresztény álláspont; daczára annak, hogy ők állítólag a kereszténység lobogója alatt indulnak csatába és veszik fel a harczot. És mentem okomat erre a súlyos állításra onnan, hogy Istóczy t. képviselő ur egy nyilt levélben, melyet a franczia Lantisemitique,, czímű laphoz intézett, a legmagasztosabb elveket, melyeket az emberiség valaha kivívott az erőszaktól, a franczia forradalom valóságos elveit hozta fel okául a nagy bajnak. Miehl t. képviselő úrtól is hallottuk a franczia fonadalom perhorrescálását. Igaz, hogy más alapon. Hanem én, miután azt állítom, hogy e mozgalom korántsem megy keresztény nyomokon, megmondom azt is, hogy a franczia forradalom, mely a jogegyenlőséget, szabadságot és testvériséget kivívta, azt az egész emberiség javára, az egész emberiségre való hatálylyal vívta ki, és az elvek egyenes logikai következménei egy nagy eszmeharcznak: a krisztusi tannak. És én azt mondom, hogy a ki krisztusi tanának az általános emberszeretetről szóló szavait modifieálni akarja, az vakmerőséget követ el. A franczia forradalom voltaképeni elvei nem mások. Azok nem sajátjai, nem tulajdonai sem a magyar antisemitismusnak, sem a zsidóságnak, sem a kereszténységnek, mert azok az emberiségnek elvei és vívmányai. És én Istóczy t. képviselő urnák meg akarom jegyezni azt, teljes elszántsággal és teljes nyíltsággal — hogy ha én élek Magyarországnak lesz egykor egy törvényesen koronázott királya, ki azon elvekhez hozzányúl, (Nagy zaj) pártot ütök ellene! De ha egy volt szolgabíró, ki egy pár furfangos izraelita által dupeiroztatta magát, odáig megyén, hogy ő ezen sérelemért harczot indítson az emberiség legszentebb vívmánya ellen, saját nevében és saját érdekében és meg akarja nyerni erre a társadalmat: hát az ellen én pártot nem ütök, az igaz, hanem erre nekem van egy nagy szánalmam és egy keserű mosolyom. Midőn én ezeknek kifejezést adtam, megmutatom az éremnek másik oldalát is. A t. képviselőház bizonyára emlékezik arra a vitára, a mely a képviselőházat és a társadalmat oly nagy izgalomba hozta: mely a tapolczai kérvény felett folytattatott, a melynek postulatuma az volt, hogy töröltessék el az egyenjogúság. Én, t. képviselőház, azon alkalommal de már előzőleg is, még a mult országgyűlésen, midőn a zsidó-iskolai alap hová fordításáról volt szó, mindig következetesen követeltem a zsidóságra nézve a reformok inaugurálását. És ezt hangoztatom most is, és ma is! A kérdés ismét actualitást nyert ugy a törvényjavaslat, mint a társadalomban észlelhető jelenségek által. Én constatálni kivánom azt, hogy midőn én felszólalásaimban a reformokat mertem megpendíteni, még pedig ugy, hogy sem az emberi jogokat, sem az igazságot meg nem sértettem, a zsidóságnak nem része, kiváltképen pedig annak sajtója, a legirgalmatlanabbul nekem rohant, belegázolt becsületembe, sőt még józan eszemet is kétségbevonta. (Derültség jobbfelől.) De ez nem volt elégséges ana, hogy engem indulatosságra vezessen vagy arra birjon, a mire birta Istóczyt, hogy bosszút fonaljak. Elvégre, a ki megszokta a legapróbbakban is az inductiót, annak minden jelenség ana való, hogy inductióra buzdítsa, hogy jelenségeket lásson, a melyeket bonczolhat és a melyekre nézve megállapodásra juthat.