Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

újabb menekülést is, — újjá kell szerkeszteni a régi telekszerkezeteket is. Felhívta a figyelmet az újjáépítési kölcsönök biztosítására. Jellemző Herman Ottó tájékozottságára az, hogy felvetette Szeged és általában az alföldi városok települési tagozódását és a közöttük meghúzott vámvonal haszontalanságát: „Nemcsak Szeged, hanem minden alföldi városról közismeretű dolog, hogy először egy meglehetősen tömören együvé épített részből áll, másfelől áll a tanyai részből. A tömör rész, ti. az úgynevezett belváros és tanyák közötti viszony tulajdonképpen az, mely egy nagy város és külvárosai között létezik. No, én Európában nem ismerek egyetlenegy várost sem, a mely a belváros és külváros között fogyasztási vámvonalat állított volna fel." Megkérdezte az illetékeseket s azok így válaszoltak: „Az nem tetszik, a mi egy magyar embernek sem tetszik, a sok visitatio, a közönség financzoltatása és zaklatása, a közlekedés megakasztása; bizonyos napokon, heti vásárok alkalmával százanként gyűlnek össze a tanyasi szekerek és a közlekedés megakasztatik". Azt nyilatkozta a tanyai lakosság, hogy egy külön vám kivetésével szívesen vállalja a város kiesett jövedelmét. Mindezen megjegyzéseivel együtt a törvényjavaslatot elfogadta (KN. 1878—81. XII. 104—109). 1875-től Herman Ottó a magyar Nemzeti Múzeum alkalmazottja volt, az állattárat kezelte; következésképpen személyes tapasztaltokra építette április 19-i felszólalását [10] a kulturális ágazat költségvetésének tárgyalásakor, amikoris a Nemzeti Múzeum költségvetésének gondjait tárta képviselőtársai és a kormány elé. Beszéde elején utalt a kémikus Liebig „szárnyaló szavaira, mely azt mondja, vagyis inkább csak állítja, miszerint a nemzetek művelődési fokát leginkább a szappan-fogyasztás értékéből lehet megítélni". O inkább a következőket hangoztatja: „A magasabb kultúrai törekvést, szerintem, sokkal jobban bizonyítják azon központi intézmények, a melyek, a midőn nemzeti missiót teljesítenek, egyszersmind törekedni az ismereteket a tudomány azon színvonalára emelni, a hol a tudománnyal foglalkozó egyének a nemzet eszméjében találkoznak ... az összeg mely rájuk fordíttatik, mindenkor a legbiztosabb fokmérője annak az érzéknek, a mellyel azon nemzetek közművelődési tudományos dolgok iránt egyáltalában viseltetnek. Ily intézetek között első sorban állnak a múzeumok ..." Ismertette a múzeum történetét, legfontosabb gyűjteményeit és osztályait, a múzeumot „évenkint átlag véve 200.000 ember látogatja. De ez még nem elég, mert még az is kimutatható, hogy a vidéken keletkező múzeumok első impulsust, a berendezésre vonatkozó tanácsokat majdnem kizárólag a magyar nemzeti múzeumtól veszik." Nemzetközi konferenciákat szerveztek (pl. az archeológiai kongresszust), két önálló folyóiratot adnak ki. „Az intézetnek egyetlen nagy hibája van, az, hogy ti. nincs véglegesen szervezve. ... Nem okozható ezért senki, mert bátorkodtam kimutatni, hogy egyik osztály a másikból fejlődött... A kezelési és ügyviteli dolgok nélkülöznek minden szabályzatot, mert a meglevők tökéletesen elavultak. Létezik két szabályzat. Az egyik az, amelyiket Gr. Széchenyi Ferencz fundationalis levele foglal magában, mely azonban csupán a könyvtárra vonatkozik. A másik 1818-ból való, melyet boldogult József nádor készített s mely szintén elavult, mert időközben nem kevesebb mint 4 osztály állíttatott fel." Ismertette az alacsony fizetéseket, a múzeum közbiztonsági helyzetét és határozati javaslatot terjesztett elő a végleges szervezeti szabályzat elkészítése érdekében (KN. 1878—81. XII. 189—191).