Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
részben csökkennek is. (Ugy van! a szélső balon.)^ Én többszörösen meglátogattam a nemzeti színház színpadát és pedig előadás alatt és azt tapasztaltam, hogy a színfalak és a színház fala közti tér oly szúk, hogy egy kissé népesebb darabnál a személyzetnek oly zsúfolása áll be, hogy ott a legegyszerűbb manipulatiónál nem annyira a színháznak, hanem a ruházatnak kigyuladása által a legnagyobb veszedelem áll be és ezen zsúfolás következtében a legéberebb tűzoltó sem teljesítheti kötelességét, mert a veszélyfészkéhez nem férhet hozzá. A népszínháznál e tekintetben igen kedvező viszonyok vannak, minthogy a színpad nagyon tágas, a nemzeti színháznál azonban a mostani állapot szerintem absolute fentarthatatlan. Fentarthatatlan annyival is inkább, mert mint már mondtam mindazon dolgokat, melyek tűzveszélyesek, rögtön, sőt hosszabb idő múlva sem távolíthatják el tökéletesen, sőt meg kell fontolni azt is, hogy a mellett, hogy a működő személyzet nagy része, mely nincsen a színpadon, hanem a színfalak mögött van zsúfolva, bármely okból bekövetkezhető tűzvész esetében, a menekvéstől el van zárva; és oly helyeken, pl. ott a hol 80—100 személy van, ott ezek veszély esetén, ha a vasfüggönyt leeresztik, minden menekvéstől el vannak zárva. Ajánlanám tehát a t. belügyminister ur figyelmébe, fordítaná törekvését ezen viszonyok reformálására, ti. hogy megnyeressék azon tér, mely okvetlenül szükséges, hogy népes színdaraboknál a személyzet szabadon mozoghasson, sőt hogy ott a tűzbiztonsági előintézkedések megtétethessenek, hogy a tűzvész vagy a ruhák kigyuladása esetén a tűzoltók közbelépése lehetővé tétessék és miként lehetne segíteni azon, hogy a végső esetre, ha valamely véletlen következtében akár a színpadon, akár valamely más helyen tűzvész támad, ott a személyzet menekülési útja meg legyen 1881—84. 8. A közoktatás állapotáról 1882. február 11. KN. 1881—1884. II. 387. ... [387] Én a magam részéről kinyilatkoztatom, hogy Magyarország regeneratióját csupán csak három tényezőtől várom. Az első a nemzet individualitásának kivívása, biztosítása az önállóság és függetlenség formájában; (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) a második átgondolt közgazdasági politika; a harmadik egy egészséges alapokra fektetett népnevelés, közművelődés. (Helyeslés a szélső balon.) Én nehezen tudnám megmondani, melyik helyezendő ezek közöl első helyre, mert valóban mind a három kiegészíti, nem zárhatja ki egymást, az egyik oly fontos, mint a másik. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És miután én a költségvetés általános tárgyalása alkalmával a nemzeti individualitásra vonatkozólag kifejtettem, a közgazdaságra vonatkozólag pedig a földmívelési tárcza tárgyalásánál ki fogom fejteni nézeteimat: jelenleg csupán a népnevelés, népoktatás s egyáltalában közművelődési kérdésekre kívánok kiterjeszkedni. (Halljuk) Mi a helyzet, t. ház? A t. közoktatási minister ur évről évre egy testes kötettel szerencséltet bennünket, melyben a közoktatás állapotáról jelentést tesz. Ezen statistikai adatoknak csak kisebb részben van absolut értéke, a többi relativ, mint egyáltalában az évről évre közlött adatoknál szokott lenni. A közoktatás állapotára vonatkozólag, t. ház látjuk azt, hogy Magyarországban 477,798 gyermek még ma sem részesül oktatásban. Kitűnik a túlkiadások és megtakarítások összevetéséből, hogy 7992 frt túlkiadás történt a tanfelügyelőségeknél, ellenben 3848 frt megtakarittatik az elemi oktatásnál. Találunk ott oly rovatot, mely egyik legelszomorítóbb, melyben napról napra feljegyezve találjuk, hogy Zala-megyáben, egy megyében, a melyről azt hittük, hogy a legelőrehaladottabbak közé tartozik, melyből azon férfiú kelt ki, kinek most díszes mauzóleumot épitettünk, nem kevesebb, mint 271 községben nincs elemi iskola; azt tapasztaljuk, hogy Vas-megyében, melyben oly sok intelligens ember lakik, nem kevesebb, mint 240 helységben nincs elemi iskola; és így Trencsénben 133; Sárosban 141; Nyitrában 154; Biharban, a mely a ministerelnök ur fészke, 113 helységben nincs iskola A 268-ik oldalon bevallja a t. minister ur a többek között, a hol az iparoktatásról szól általánosan, hogy számos házi ipart oktató iskoláról adatai teljesen hiányzanak, a mit azután nagy dicsérettel lehet felemlíteni azon alaposságról, melylyel valaki a maga tárczájára szükséges adatokat beszerzi. ...