Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

ülésszak, pontosabban a szegedi képviselőség. A további két ülésszak alatt is többször szólalt fel Szeged érdekében. Nevét 1879-ben és még sokáig 1880-ban is a Képviselőházi Naplóban rendszeresen így írták: Hermann Ottó. A több mint tízszeri előfordulás arra utal, hogy csak egész későn fedezte fel nevének „téves" írását és később tiltakozhatott ellene. Képviselőházi tevékenységét így summázta 1920-ban az életrajzíró, Lambrecht Kálmán: „Képviselői működése a már megszokott radikális mederben folytatódott. Eleinte ugyan csak szigorúan szakkérdésekben szólal fel (filoxéra-kérdés), de egyre jobban belemélyed az országos politikába. Parlamenti szűzbeszédében Bosznia-Hercegovina kérdésével foglalkozik. Ebben, az okkupáció tényében látja ő már akkor a horvát válság magvát és ez ellen harcol egész parlamenti pályafutásában, a napi sajtó hasábjain, és a ház padjaiban egyaránt" (Lambrecht K, 1920. 100.). Az első, de nem teljes ciklusban 21 beszédet mondott el. Aktivitása tehát még nem olyan nagyarányú mint a következő ciklusokban. Emiatt és részben didaktikai okok miatt a ciklusban elmondott beszédeit teljes számban és teljes terjedelemben közlöm. A következő négy ülésszak alatti beszédeiből már válogattam és az egyes beszédeket meg is rövidítettem. Tematikai tekintetben elmondható, hogy az 1878—1881-es képviselőházi ülésszak alatt elmondott beszédeinek témakörei, annak egymáshoz viszonyított aránya hasonlóak, mint a további ülésszakok esetében. Beszédeinek legalább fele kimondottan politikai, itt is jobbára belpolitikai témájúak. Talán csak ún. szűzbeszédének témája úgymond külpolitikai: Bosznia és Hercegovina közigazgatásáról. A szőlővészről (filoxéra) elmondott felszólalásában a nemzetközi megállapodás hazai megvalósításának hiányát kérte számon. Beszédei zömében a választókerületek átalakításával, a szegedi királyi biztonsággal, a budapesti rendőrséggel, a budapesti tüntetéssel stb. foglalkozott. Megnyilatkozásai — természetesen — folyamatosan érintették az ország gazdasági helyzetét is. Két alkalommal tette szóvá oktatási intézmények (szegedi és budapesti egyetem) létesítését, illetőleg fejlesztését. Viszonylag sok esetben tette szóvá tudományos intézmények gondjait. Ismertette a Magyar Nemzeti Múzeum nehéz költségvetési helyzetét, és több tudományos intézmény — így pl. borászati kísérleti állomás, Földtani Intézet — felállítását vagy támogatását. Nem szólt művészeti intézmények, elsősorban a színházak gondjairól, a természetvédelemről, és kiemelten a szociális kérdésekről sem. Ez utóbbiak mindig előkerültek későbbi időszakok parlamenti beszédeiben. De három alkalommal szóbahozta saját magát, egy dolog viszont figyelemre méltó, nem említette még saját nagyothallását. Mint már utaltam rá, szűzbeszédét, 1879. november 12-én, a Bosznia és Hercegovina közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondta el [1]. Beszédét így kezdte: „T. Ház! Midőn először van szerencsém e házban szólási jogommal élni, nem fojthatom el örömömet a felett, hogy mindjárt a hála szavaival kezdhessem." A hála Simonyi Ernő és Szilágyi Dezső képviselőtársainak szólt, akik erőteljesen megbírálták a törvényjavaslatot, elsősorban az 1867: XII. törvénycikkel való incompatibilitása miatt. Herman Ottó elsősorban politikai síkon támadta a javaslatot. Nyíltan beszélt a „boszniai és hercegovinai szerencsétlen occupatió-ról, annak azonban magyar belpolitikai vonatkozását taglalta. A természettudós szemléletével fajharc-nak titulálta a szituációt: ,A keleti szláv népek 100 milliói hullámzanak a nyugat száz milliói ellen". Felvetette e szituációban