Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
1878-81. 3. A budapesti tüntetésről 1880. január 26. 1878-1881. XI. 249. [249] T. ház! Személyes kérdésben kívánok szólani. (Halljuk!) Előre el voltam készülve arra, hogy nekem azon mozgalomban, mely jelenleg Magyarország fővárosában folyt, oly szerep fog tulajdoníttatni, mely engem meg nem illet, melyet sohasem kerestem s keresni nem is fogok. Nem tudom, kinek informatióiból olvasta ki a belügyminister ur, hogy én a tömeget izgattam, sőt milyen informatió alapján mondhatja Magyarország belügy ministere azt, hogy ily szavakkal izgattam; de az, a ki Magyarország belügyministerét igy informálta, rágalmazó volt, az denuncziált. (Felkiáltások, mozgás jobbfelől: Halljuk!) Minden ember, a kinek egy napilap szerkesztéséről fogalma van, tudhatja azt, hogy egy napilap szerkesztője este nem ér rá az utcákon járni és a néptömeget izgatni; (Közbeszólások jobbfelől; Mégis ott volt! Nagy derültség) mert mi lapunk munkatársait nem tartjuk pénzzel, mi önkénytesen dolgozunk. A midőn az első estén, a mozgalom megindult, nem én voltam, a ki mondhatta, hogy kezdődött, hanem volt egy képviselő, a ki tartozik a belügyminister ur pártjához, a kit én már a helyszínén találtam (Hosszas zajos derültség) és én akkor jöttem a helyszinre, midőn az úgynevezett lárma, melyben azok az ékes szavak és szitkok hangzottak, már teljes virágzásban állt és jöttem azért, mert az nálam be volt jelentve és miután tudják, hogy nekem a fővárosban annál a szeretetnél fogva, melylyel a közönség engem kitüntetett, mindig megvan az a hatalmam, hogy a katonaság és rendőrség nélkül is tudnék rendet csinálni. (Mozgás a jobboldalon.) Éppen ennélfogva, t. ház, a t. belügyminister ur második megjegyzésére bátor vagyok pár szóval reflectálni. A t. belügyminister ur azt mondja, hogy én azt mondtam volna, hogy a rend helyreállítására a katonaságot soha sem volna szabad igénybe venni. Jól tudom, hogy mily helyen állok, senki sincs e világon, ki nekem azt mondhatja, hogy valaha nem mondtam ki, hogy mit érzek. Itt is azt mondom, hogy igenis azt mondottam, hogy a katonaságot igy használni, a miként a főváros rendőrfőnöke használta, nem szabad. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék elképzelni, hogy az illető ponton 80 egyénnél több nem volt, olyan ember, a kit a csőcselék névbe szoktak beleérteni, pedig egy sem volt. Midőn a demonstratio folyamatban volt, senki sem hallotta Magyarország fővárosának rendőrfőnőkétől, hogy hivatalos komolysággal odaállott volna és azt mondta volna, „Uraim, oszoljanak szét; sőt ellenkezőleg, félórával a katonaság kirendelése előtt velők kedélyesen társalgott, a mint a lapok meg is írták. És mikor a katonaság a békés polgársággal szemben felállittatott, azok a közösügyes kapitány által német nyelven megszólittattak, „auseinander geholtattak" és midőn tisztességesen felöltözött ember azt mondja a kapitánynak: nem értjük az urat, mondja meg magyarul — mit felel rá? Azt mondta: „hallgatni kutya" — tehát avval akarják eloszlatni és erre a szóra aztán a kapitány rákiált — egy 80 embernyi tömeggel szemben „Zum Schiessen!" No, ha a t. belügyminister ur azt akarja nekünk magyarázni, hogy a katonaság ilyen alkalmazása helyes, hogy nekem nem volt igazam, hogy igy nem helyes — akkor köszönöm az ilyen alkotmányosságot. (Ugy van! a szélső balon.) Én biztosítom a t. beügyminister urat épp ugy, a mint az ő pártját és az egész házat, hogy abban a perczben, midőn látni fogom, hogy itt valósággal mozgalomra van szükség, én nem fogok semmi titkos összeesküvést tenni, nem fogok semmiféle dolgot elhazudni, hanem oda fogok állani és a mikor vezetni fogom a mozgalmat, (Nagy derültség) akkor nem lesz oly tüntetés, a mint most volt, melyről minden ember ki a nép psychologiáját ismeri, tudja, hogy az egy gyalázatos tettből indult és spontan keletkezett felháborodás következése volt. Ez volt a mozgalom értelme. Én tiltakozom az ellen, hogy engem a belügyminister száján keresztül bárki is rágalmazhasson. (Helyeslés a szélső baloldalon.)
