Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁNDORMUNKÁSOK - MUNKÁS VÁNDORLÁSOK
nyelvjárási atlaszok tennék lehetővé. Nyilvánvaló azonban, hogy e vándorlásoknak nagy szerepük volt a térség népeinek kulturális integrációjában. V. MUNKA S VÁNDORLÁS OK A MEZŐGAZDASÁGON KÍVÜL A meghatározó, a mezőgazdasági munkához kapcsolódó vándorlások és migráció mellett más típusú munkásvándorlásokat is ismerünk a Felső-Bodrogközből. Elsőként említem a kendervágó asszonyok vándorlását, ami részben kötődött a mezőgazdálkodáshoz: annak termését dolgozta fel, s eszközök előállításához termelt alapanyagot a mezőgazdaság számára. Időszakosan, de rendszeresen a női munkaerő vándorlása kapcsolódott a rostnyeréshez, elsősorban a kendertöréshez is, ami jellegzetes, többgenerációs kapcsolatokat alakított ki a Bodrogköz, valamint a szomszédos kistájak települései között. 52 A vándorlás mögött ebben az esetben is az eltérő termőhelyi adottságok, különféle növénykultúrák táji különbözőségei a legfontosabb mozgatók, s vegyes kender-lentermesztő vidéken azonban egészében nem lehet levezetni ebből a női munkaerő időszakos vándorlását. 53 A Bodrogköz falvainak többsége jó rosttermő földekkel rendelkezik, de ahol uradalom szorította össze a paraszti birtokokat, ott kevesebb helyet kapott a kender vagy len vetése (pl. Nagygéres, Nagytárkány). A Bodrog jobb partjának szőlőtermő települései (Nagytoronya, Kistoronya, Csarnahó) alkalmatlan határuk miatt szorultak a bodrogközi falvak kenderrostjára. A nagyobb volumenű kendert termesztő falvak (pl. Bácska, Battyán) asszonyainak lehetőségük volt arra, hogy a rostnyerés legmunkásabb, legporosabb részét mással végeztessék el, mert a megmaradó rész is bőven fedezte szükségleteiket. A zsellérasszonyok számára egyszerűen fölös munkaerejük materiális javakra váltását jelentette a kendertörés, miközben szükségleteiket is biztosította. A nagytoronyai és kistoronyai asszonyok egy része gyümölcsért vagy borért cserélt szöszt, vagy az eladott bor árából pénzért vásárolták azt meg. Céke és Magyarsas határa jobbára lent termett, onnan a kenderrostért jöttek a Bodrogközbe. Tovább sorolhatnánk a konkrét példákat, amelyek mögött egyenlőtlenségek és az azok kiegyenlítését célzó szándékok vannak, de igen változatos, árnyalt formában. A kendervágó asszonyok vándorlásának egyik legfontosabb kérdése az interetnikus kapcsolatoké. Szinyérbe Céke, Magyarsas tótszoknyás asszonyai jártak, de jártak egészen Eperjes környékéről is. Bolyba Dubróka ruszin ajkú asszonyai mentek, Leleszen ugyancsak őrzik ruszin és szlovák kendervágók emlékét. Zéténybe Kárpátaljáról, egészen Szlatina környékéről jártak kendervágó asszonyok: nagy, széles szoknyájuk és furcsa formájú kendőikre emlékeznek a Latorca mentiek. Nem lehet eldönteni, hogy ruszinok, vagy akár románok voltak-e. Túl a gazdasági kapcsolatokon, mikrovizsgálat tisztázhatná ennek az érintkezésnek a hatását a fonóeszközök elterjedésére. Amíg ugyanis a Bodrogköz és az Ung-vidék magyar tömbjében, valamint a Bodrog jobb part egykor magyar többségű falvaiban egységes a guzsaly elnevezés, addig ezt a tömböt lényegében középen, észak-déli irányban kétfelé osztja az eszköz kétféle típusának elterjedése: a Tisza felé eső keleti oldalon az egy- és kéttalpú ülőguzsaly volt domináns, együtt az öv- és rúdguzsalyokkal, a nyugati oldal pedig az állóguzsaly elterjedési területe. Az ülőguzsaly - ugyancsak öv- és rúdguzsalyok mellett - végig kimutatható a 52 A kendermunkában hasonló kapcsolatok mutathatók ki a Zempléni-hegység települései között is. Vö. Dobrossy István-Fügedi Márta 1981. 143-144. 53 EAS.IV. 22. térképlap
