Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

jártak át a jószággal is. Volt hidas Abaránál is, Bésnél is. Bésnél hordták át hidason a kaszált szénát, meg a fát is. Az eszenkei legelőre Kisgéres, Nagygéres, Véke, Szinyér, Örös és Rad is hozott jószágot. A magyar időben Láca meg Cséke is. A Latorca túlsó oldalára Pólyán, Lelesz, Boly, Bés, Ráska hajtott. Egy Kukó nevü fejős gulyás volt Fux-nál, nyáron ő őrizte a heverő marhát. A két fia ideát volt fejős gulyás. A gulyás itt 5-6 tehenet is tartott, meg még 50-60 libát a legelőn. A fejős csordának külön legelője volt: 2-300 hold a falu alatt. Fel egészen a Szmrecsányi birtokig. Volt ebben kaszáló is."

146 „Az urbérességnek nagy legelője volt, több mint jószág. CékéróX, lócáról hozták - még a magyar időben - ide a jószágot, azzal töltötték fel a legelőt. Lelesznek is nagy legelője volt, oda meg Kisgéres meg Nagygéres népe hozta a kintháló ökröket, tinókat legelőre. Zéténynek meg Bolynak nem volt olyan nagy legelője. A legelőt járta víz, volt olyan, hogy 6-7 alkalommal is kijött a Latorca a legelőre. A töltés már elvágta, nem járja a víz, nincs is legelő. Már szántó, feltörte a JRD. A falunak volt csorda, ménes, kinnháló jószág, aratás után borjucsorda járta a tarlót. Ezek egy legelőre jártak. A sertésnyáj a falu végén a pázsitot járta."

147 A Vízköz, a Latorca és a Tice közötti kiterjedt legelő - a „Víztársulat" birtoka volt - Rad népének is jelentős gazdasági hasznot jelentett. „Amikor már nem volt nagy a víz, kihajtották a marhákat. Május l-re, de volt úgy is, hogy csak május közepére. Vigyázni kellett, mert a beiszaposodott, talajba süppedt fu métely betegséget okozott, várni kellett ilyenkor, hogy az eső lemossa. Ha az iszapos fűre hajtotta volna ki a marhákat, elpusztultak volna. Egészen addig lehetett legeltetni, amig nem jöttek a derek. Amikor már deresedett nem nagyon lehetett legeltetni. Volt úgy, hogy még novemberben is kinn voltak az állatok. Volt olyan is, hogy amikor már beszorult a csorda, a gazdák még meg-meg legeltették a jószágot, ha az idő engedte. Többen összeálltak, és suhanc fiucskákra bizták a csordát."

148 Egészen mások voltak a közeli Véke gazdasági lehetőségei. „Nem volt elegendő legelő a falunak. Főleg uradalmi volt. Az Eszenkén volt az uradalmi legelő, de ha a parasztnak volt kintháló, vagy mikor elvetett, akkor a lovat meg ökröt oda kihajthatott. A községgazda intézte, 1 holdra 1 jószág mehetett. A magyar időben még Lócáról is hoztak az Eszenkére jószágot. Itt 5-6 hold volt, kislegelőnek mondtuk, annyi volt a csordának. Éppen csak hogy itthon nem volt a jószág, mert 2-3 napi fu volt csak rajta. De ott feküdt, kérődzött a tehén. Mikor jöttünk haza a mezőről, akkor kannamosót vágtunk, meg aratáskor a mogyorófüvtX hoztuk neki: férfiak kaszanyelre tették a porciót, az asszonyok ponyvában hozták. Aratás után a tarlót legeltették: addig nem is volt tarlóhántás, míg lehetett legeltetni. Külön bornyucsordát is csináltak ilyenkor a tarlóra."

149 Szerencsés gazdasági feltételeket teremtett az állattartás révén a Bodrog mente falvainak fekvése is: a víz áldás is volt, meg átok is. A határok birtoklása persze alapvetően befolyásolta a legeltető állattartás feltételeit: pl. Szőllőske lakosainak nem volt legelőjük a lapályon, hiába voltak közel a vízhez, hanem erdei legelőjük volt a Borszegen, ahol télen töviseket kellett irtani, hogy tavasszal a csorda rámehessen. Az Ondava mentén fekvő falvak ártéri legelőire ugyancsak jelentős állatállományt hajtottak nyári legeltetésre. Hardicsának az Ondaván túl is volt a Szőcs-patakig felnyúló 146 Veres János, Zétény. Szül. 1913. 147 Szmoján Béla, Pólyán. Szül. 1927. 148 Kendi János, Rad. Szül. 1916. 149 Bodnár István, Véke. Szül. 1924.