Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
A fenti adatsor 129 összesítése azt jelzi, hogy a két mezőgazdasági összeírás között eltelt jó négy évtized alatt megnövekedett a vizsgált falvak állatállománya, ami mögött persze több összetevő is kimutatható. Nőtt valamelyest a lélekszám, ill. a parasztüzemek száma, miközben a termesztett takarmánynövények jelentőségének megnövekedése kiegyensúlyozza a legelők és rétek csökkenését. Az állattenyésztés súlypontjai továbbra is a Latorca, Ondava és a Bodrog mentén voltak. A szarvasmarha-állomány kb. 1/3-ával nőtt, azon belül azonban megemelkedett a fejős tehenek száma, s arányaiban csökkent az ökörállomány. (Meg kell jegyeznem, hogy az összevetés igen nehézkes, mert a korábbi járások határai módosultak, s az összesítő táblázatok adatai nem feleltethetők meg egymásnak.) A szarvasmarha-állományhoz képest gyakorlatilag nem növekedett a lovak száma. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy - az új országhatárok miatt - a szállítás lehetősége nem növekedett a lovasfogatok számára, viszont csökkent a hadsereg számára való értékesítés: korábban a remonda lovak hizlalása jelentette a lótartás egyik fő hasznát. (Szlovákia gazdaságai általában is küzdöttek a lovak hiányával, ezért volt nagy értéke a Magyarországról csempészett lovaknak.) A 19. század végére - az új fajták és a változó tartásmód következtében - magasra emelkedett sertéslétszám 130 1938-ra kb. 1/7 részével csökken. Ennek okai között ugyancsak ott szerepelnek a megváltozott értékesítési lehetőségek is. A sertéstartással szemben, kb. 1/7-ével nő meg a múlt század utolsó harmadában csökkenő juhállomány. 131 A juhászatban azonban az uradalmaknak van domináns szerepük, a magánjuhászat jelentősége inkább a második világháború után nőtt meg. A dombos, partos legelők hiányát a juhállomány időszakos vándorlásával egyenlítették ki. Az uradalmakban általános gyakorlat volt a brankázás, kosarazás is. Az uradalmak májusi birkanyírására Szinyérből nyírok csapata indult útnak. A századunk első évtizedétől a közös gazdálkodás idejéig végezték speciális munkájukat, bejárva a Bodrogközt, Zemplén vármegye felső részének uradalmait, de - a magyar időben - leszekereztek a Tiszántúlra, Nyíregyháza környékére is. 132 A Bodrogköz falvaiban elhanyagolható jelentőségű volt a kecsketartás: a 18-19. században adminisztratív intézkedésekkel tiltották ki őket az erdőkből, a megváltozott táj pedig nem volt alkalmas a kecskék legeltetésére. Egy-egy szegény ember kecskéjét lehetett látni a fejőscsordával legelni. A bodrogközi gazdálkodás hagyományából és struktúrájából következett, hogy még a zsellérek is egy-két darab szarvasmarhát igyekeztek tartani, s nem becsülték a „szegény ember tehenét". Az emlékezet szerint a Körtvélyesre érkező ruszin családok hajtották le kecskenyájukat az áttelepülésükkor, de egy-két év alatt ők is felhagytak a vidéken be nem fogadott állatok tartásával. Mint más vidékeken is, a második világháború után pár évre felszaporodott a kecskeállomány, de nem nyert teret falvainkban. Szamarat csak a juhászok tartottak, szamárfogatot is a nagybirtokokon lehetett látni: tejet, trágyát, eszközöket szállítottak velük a majorokban. Néhány tucat bivaly ugyancsak az uradalmak állatállományához tartozott. Pl. bivalyfogatokkal vontatták a cséplőgépeket. De úgy tűnik, hogy ez az állat sem volt olyan népszerű a Bodrogközben, mint az ország más, vízjárta vidékein (Bereg, Somogy megye stb.). 129 Magyar Statisztikai Közlemények 15., 108. Vö. 125. jegyzet. 130 Wekerle Sándor 1900. 368. 131 Wekerle Sándor 1900. 368. 132 Viga Gyula 1992. 216-219.
