Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
fejni és fel is hozni a tejet. Felvittem a tejet. Mán estére a tejet nem fogod felhozni, mán nem kell a tejet felhozni csak még ezt meg fogjátok csinálni. Tizenkét órakor, pontosan 12 órakor lejönni, ide, ahol most van a híd, itt járt átal a csorda. És abbul a vízbül kellesz meríteni egy dinerbe, úgy mondták, valami einer vót, a literes diner, de felfele, ahogy folyik a víz, nem a folyás után. A Miatyánkot kelletett imádkozni, de visszafele. Éjfélkor, 12 órakor. Hát én annyira bátor vótam, mai napig se félek még az ördögtől se. Én elgyöttem és eztet megcsináltam, és visszafelé imádkoztam a Miatyánkot, míg haza nem értem. És akkor azt mondta a néni, hogy vigyem fel a vizet és akkor abba az edénybe beleöntözte, avval az óli ponyvával leterítette és akkor reggel el kellett menni azért a vízért. De akkor is napkelte előtt. Én elmentem szépen a vízért vagyis felvittem a vizet és elmentem mán hozzá, oszt ő ezt összeöntözte, azt a vizet és akkor azt mondja nekem, azt mondja, ezt el fogod vinni a kilencedik mezsgyére ásul egy kis gödröt és abba bele fogod önteni. És a tehén magához jön. És én eztet megcsináltam." (Imreg, Urbán László r. kat., szül. 1929.) Általánosan ismert falvainkban a tudós pásztorok azon képessége, hogy a jószágba beleesett pondról, férget ki tudják olvasni. A visszafelé számolással való ráolvasásról a magyar nyelvterületről ma már igen nagy irodalommal rendelkezünk. 47 Az alábbiakban csak néhány példát mutatok be idevágó gyűjtéseimből. A folklórjelenségek elterjedéséhez tanulságos az abarai adat. „Volt itt egy öreg pásztor, Költő Laci bácsi, az meg tudta gyógyítani a jószágot. Beleesett a tehén megyibe a pondró, elmentem az öreghez. Kiolvasta a pondrót! Otthon csinálta, nem jött ide a jószághoz. Azt mondják, hogy éjfél előtt kiment a kertbe. Hétféle füvet le kellett neki hajtani, azokat kővel letakarni. Mondta nekik: - Én téged ez alól a kű alól fel nem engedlek, amíg - ilyen és ilyen nevű - jószágból ki nem esik a pondról. Ilyenkor számolt kilencig: - Nem egy, nem kettő, nem három... nem kilenc." (Zétény, Anderkovics János r. kat., szül. 1920.) „Itt is volt egy ilyen ember, Majtényi bácsinak hívták. Az meg tudta gyógyítani a jószágot, pl. ha a pondró beleesett. Kiolvasta belőle. Nekünk is volt olyan disznó, hogy nem tudtuk kipucolni belőle, mindig tele volt féreggel. Valaki mondta, hogy csak Majtényi bácsi tud segíteni rajta. Elmentünk hozzá, hogy tud-e valamit csinálni. Azt mondta, hogy tud, de el kell vinni hozzá a disznó ganajából reggel, addig míg a nap fel nem jön, majd ő kiolvassa. Úgy is volt! Mit csinált, mit nem csinált, de harmadnapra egy sem volt a féregből! De ő azt csak kiszámolja, azt mondta. Valahogy visszafelé kellett mondani a számokat. De nem tudott senkit megtanítani rá, mert nem volt se fia, se lánya." (Zemplén, Konyár Jánosné g. kat., szül. 1909.) „Az anyósom is tudta, nem vót pásztor se. Azt mondják, hogy ha kimondja a másiknak, akkor már az nem érvényes, nem tudja. De ő nekem - meg is halt - nem árulta el soha. Mondtam neki, hogy mondja már meg, hát nem mondta. A nevét kellett tudni a jószágnak, hogy hogy hívják, aztán két napra vagy harmadnapra kiugrott. Vagy megyibe vagy hasítás volt rajta, beköpte a légy a nyáron, no aztán ott rohadt benne. Az anyósom is ki tudta... A nevét kellett megmondani, hogy hogy hívják. Én különben a Göre Gábor-féle könyvből olvastam, hogy ha úgy igaz vagy nem úgy igaz, hogy azt mondja, hogy úgy írta le benne ezt a dolgot, hogy korán reggel ki kell menni, míg a nap nem kél fel és voltak ezek a földi bodzák. Régen nálunk is volt a kertbe, de most már nem is igen látok. Mert ugye az kiveszett ettül a permetszerektül vagy mitül, hogy azt levágja oszt akkor elássa a fődbe a végit. Akkor azt mondja, hogy addig téged innen fel nem 47 Kallós Zoltán 1966. 137-156.; Pöcs Éva 1985-86.