Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
volt a lónak, szarvasmarhának, disznónak, az öreg ki is tudta kezelni." (Kisdobra, Petiik János g. kat, szül. 1908.) „Volt egy pásztor ember: Pályinkás Jánosnak hívták. Úrbéres gazdáknak hívta a gazdákat. Mikor mondták neki a gazdák, hogy, no holnap ki kell hajtani, akkor a pásztor előtte való nap végigment a falun, megkerülte a legelőt és visszament a bikaistállóig ahol lakott, és az a jószág ami egész télen az istállóban volt, másnap olyan szépen ment ki a legelőre és ott úgy legelt, mintha mindig azt csinálta volna." (Kisgéres, Simon János réf., szül. 1920.) „Volt egy másik pásztorember, aki amikor hajtotta kifelé a csordát, szedte maga előtt a füvet. (Csak úgy csinált, mintha szedné.) Ezt ott csinálta, ahová kihajtotta a csordát. Szedte le a harmatot, a hasznot. Voltak olyan pásztorok, akik szét tudták zavarni a másik csordáját. Betette a pipájába azt a szert, meggyújtotta, ráfújt, akkor a marhák mentek világgá. Trágyával volt bekeverve valamilyen szattyán féle, a pipadohányba bekeverte, meggyújtotta. Arra irányította, amerre az állatok voltak. Azok szerteszét szaladtak." (Lelesz, Szűcs János g. kat, szül. 1917.) „A csordásnak volt egy kutyája. Nem hívták másként, csak Csodakutya. Elment a jószág, az öreg odaszólt a kutyájának: az utánament, vakkantott kettőt és a jószág úgy visszajött, mint a tízparancsolat. Fizetni terményben fizettek neki. Az öreg felrakta őrletni a terményt a szekérre, befogta a két bikát és mentek. A gazdák csak néztek, hogy az öreg csordás a két hamis bikát fogta a szekér elé. Elmentek Királyhelmecre a malomba meg haza is jöttek." (Kisgéres, Simon János réf., szül. 1920.) „Ez az öreg bácsi, a szomszédom magyarázta, hogy igen, azt mondja, van olyan fű, azt mán ők tudták, hogy mibül van az összeállítva. És az, aki egyik a másikára, mit tudom én, vót ilyen csordás, hogy onnan kezdjem, egyik a másikára haragudott. És akarta, hogy ő valamivel bosszulja meg. Hát avval megbosszulta, hogy abbul a fűösszeállításbul, és a régebbi gulyások, ezek pipáztak, nem cigarettáztak, pipáztak, hogy a pipába belenyomták, begyújtották a pipát és a füstöt eregették széjjel. Szétzavarta a jószágját. Amaz a másik, aki nem értette ezt a dogot, az bosszankodott, de ez meg csak röhögött rajta. És vót szintén ebbe az is, hogy a lovat meg tudta állítani. De viszont evvel a dolgokkal, ilyen összeállítás vót, hogy ő akart hamarébb előremenni, akkor rápipázott, hátrafújta a füstöt, utána ment, akkor az ő lova leállt, ő meg ment előre." (Imreg, Urbán László r. kat., szül. 1929.) „Az én apósomnak az apósa meg anyósa olyan emberek voltak, akik értettek az állatok gyógyításához. De egyébhez is értettek. Elmesélte nekem az apósom, hogy az ő apósa egy alkalommal ült Helmecen a kocsmában. A tehenek jöttek be az Erős-hegyről, az erdőből. Mondják neki, hogy Mihály jön a tehén. Azt mondta: nem baj. Lehúzta a bal lábáról a csizmát és azt mondta a csizmának: Eridj el és hajtsd vissza! Elment és visszahajtotta. O a kocsmában ült. Azután megint azt mondta a csizmának: Eridj oszt hajtsd haza a tehenet! Bejöttek a tehenek. Az após még azt is elmondta, hogy úgy csinált vele az apósa, hogy azt mondta neki - volt ott valami mint az utca -: Eridj végig az úton, fogsz látni patkányt, pondrós macskát, ott mindent az egyégvilágon fogol látni. Azt mondta az apósa, ő ment végig, de ő rajtaütött ki az mind az apósa volt. Mind boszorkány volt. Annyiféle alakban tudott lenni. No, de mikor halt meg! Azt mondja, az após volt minden. Mert őhozzá igen sokan jártak Helmecről. Ő értett a rontáshoz, mindenhez. Ki tudta számolni a jószágból a pondrót is." (Bély, Holovnyák Sándorné g. kat, szül. 1930.)
