Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
Meg kell jegyeznem természetesen, hogy ez az anyag csupán „mellékterméke" fő kutatási témámnak. Ezzel együtt nem gondolom, hogy gyűjtéseim során a témakör - fentiekkel ellentétben - gazdag hagyományanyaga elkerülhette volna a figyelmemet. Azt sem állíthatom persze, hogy a rendszeres témakutatás e vonatkozásban nem lehet majd eredményes. A kapásnövények közül Szürnyegen a kukorica vetését más természeti jelenséghez, időszakhoz kötötték, a vegetáció másfajta jeléhez: amikor a kökény virít, azon a vidéken akkor vetik a tengerit. A kender és a dinnye vetése általában Zsófia-nap (május 15.) környékén volt szokásos, de ezt alapvetően befolyásolta a mindenkori időjárás. Anna-napra (június 2.) már a dinnyepalántának is a földben kellett lennie. Elterjedt volt az a hiedelem, hogy a kapásnövények vetésének ideje összefügg a harangszóval. Van, ahol úgy tudják, hogy a tököt, krumplit akkor kellett vetni, mikor délre harangoztak, hogy amilyen messze hallatszik a harangszó, úgy fusson a tök indája, úgy fejlődjön a krumpli is (Dobra). Másutt a harangszóhoz praktikusabb megfigyelés társult: olyan mélyre kellett vetni a krumplit, tököt, dinnyét, hogy a mag ne hallja a harangszót, vagyis elég mélyre kerüljön a talajban. A kapásnövények megmunkálásához tiltások is társultak. A krumpliföldön, kapálás közben nem volt szabad senkinek a hajához nyúlni, mert akkor olyan szálas, szálkás lett a termés is, mint az emberi haj (Hardicsa). Ugyancsak Hardicsán nem volt szabad a kukoricakapálás közben kezet mosni, mert azt tartották, hogy akkor szurkos lesz a tengeri, szurok lesz benne. (A legények ezzel a szurokkal kenték be a lányok arcát a fonóban.) Általában nem tartották szerencsésnek, ha nő vetette a tököt: olyannak kellett vetni, akinek töki volt. Az öregek nem engedték, hogy a fiatalok guggolva dolgozzanak az ültetés közben, mert azt tartották, hogy akkor tökös lesz a krumpli: alacsony marad a szára, s a gumókon sok apró sarj nő ki. Azt tartották, hogy minél butább a paraszt, annál nagyobb a krumplija (Boly). A krumpli és a tök vetéséhez kapcsolódó analógiás mágiák - gyermekkori élményként - elevenen élnek a legidősebb adatközlők emlékezetében. 32 1. A krumpli elültetése után általában leültek, hogy a termés nagy legyen és az elültetett gumók jól kössenek. 1.1. Kisgéresben, mikor elvégezték az ültetést, akkor mondták: - Na, üljünk le egy kicsikét, köblözzük meg\ Általános volt, hogy az ültetés után a munkát végzők valamennyien leültek, megpihentek a föld végén, hogy hamar kössön meg a krumpli, jobb legyen a termés. A leülésben felismerhető a mágia másik mozzanata is. 1.2. Általánosan azt tartották, hogy ha leül valaki a krumpli vetése közben, akkor olyan nagy lesz a termés, mint az illető feneke. Zemplénben azt tartották, hogy jobb, ha kövér asszony veti a krumplit, mert akkor nagy gumók nőnek. Szinyérben úgy tudták, hogy az asszonynak a suthoz kell verni a fenekét, hogy nagyra nőjön az elvetett krumpli (dinnye, tök). Általánosan elterjedt volt, hogy a krumplivetés végén - főleg az asszonyok - gyorsan guggoltak egyet-kettőt, hogy olyan nagy legyen majd a krumpli is. 1.3. Valamennyi településen emlékeznek arra, hogy a burgonya elültetése után a földön hempergó'ztek, meghömbörgették egymást, trópuckáztak (bukfenceztek - Garany), vagy egymást átfogva, együttesen hemperegtek meg a földön. Ennek megfelelően többféle eljárás létezett a mágia gyakorlásában: 1.3.1. A gyerekre szóltak, hogy az vessen bukfencet, vagy hemperegjen meg a földön. 32 Vö. Pócs Éva 1990. 645.
