Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

két fordulóra éljük Határunkat edgyik esztendőben egy hellyen a hol a tilalmas fordul, más hellyen pedig mintt más esztendőben tilalmasba Urbarialis földeinket tartván ökör tilalmasunkat következés képpen a mellyek Robotainkhoz valók mint Atyáink volt történt most a mult héten hogy az ökör tilalmast meg fogtuk vonó marháink számára, Nagyságos Báró Sennyei Károly 0 Nagysága a juhaival és Gulyájával fel dulatta és mai napig is ott legelteti, a hol a Tisztelt Bárónak sem tábla földje sem különös kaszállója nintsen ... Dobra Helysége Közönsége által 33 telkes Gazdái számához képpest 130 darabb iga vono marháik részekre mint egy 50 köblös földnyi Tilalom alá vett legelőt ... meg hagytuk ... Dobrai Lakosok ennek előtte egy néhány esztendőkkel amelly darab gazt a Közlegelőbül ki ortottak, ugyan azon általok ki ortott mintegy 7 köblös földet a sokszor meg tisztelt Báró a Lakosoktúl el vette és mái napság is használlya." 1822-ben Legénye népe panaszkodik a legelő elfoglalása miatt, ami azt jelzi, hogy másfajta szándékok is veszélyeztették a legelőket, mint az eddig említettek.

36 A közös legelőből több birtokos házhelyet szakított ki magának. „Ha néki fordulnak a közönséges Páscumnak, egészben fel fogják, és nekünk szegény adó fizető embereknek, a kik is minden nyomorúságot viselni kenteiének vagyunk, marháinkat tsak egyszeri etetésre is nem lészen hova hajtani, s az által végső pusztullásra juthatunk." Sára és Zsadány 1767-ben kelt peres anyaga a két község közös legelőjéről tanúskodik.

37 „... a két Helységnek határa úgy usuáltatott, hogy az Sáraiak egész Zsadányi határon, ugy nem külömben a Zsadányiak az egész Sárai Legeltető mezőn, magok marháit székiben legeltettek, sőtt a mi nagyobb sokszor ezen két Helységnek /rmivel közel vágynak egymáshoz:/ egy csorda Pásztorok volt, ezért a két Helység Legeltető mezeje köz akarattal egy iránt usuáltatott." Ugyanezen per anyaga arra is utal, hogy a legeltetésért a földesurak külön szolgáltatást, munkát is elvártak olykor. „... Nemes Ujheli conventnek Taksássai, úgy szintén Tisztelendő Pater Pataki Jesuitak Uraimék Zsadányi emberei is mint ennek előtte, úgy szintén most is bizonyos munkát szoktak vighez vinni, hogy Tisztelendő Pater Paulinusok engedelmébül a Jármos Marhájokat Botrokon túl legeltethetik, külömben meg sem engedik." Az ártéri legelők és kaszálók - a kettő gyakran ugyanaz: ha nem tudnak sarjút kaszálni, akkor a második kaszálás helyett meglegeltetik a rétet - a vizén túl, a folyó másik oldalán húzódnak. (Ezzel kapcsolatban később még említek példákat.) Magával az áthajtással, a gyakorlattal kapcsolatban érdekes megemlíteni Abara és Szürnyeg perét 1822ből: az abaraiak által a Latorcán túl legeltetett lovakat a Molyva nevű részről behajtják a szürnyegiek, mert kárt tettek az összegyűjtött szénájukban. Egy ló elpusztult, s az abaraiak azt tartják, hogy a vizén való átterelés során erősen megütötték a szürnyegiek az állatot, azért hullott el. A szürnyegiek magyarázata szerint „... szükség nem volt rá hogy üssék, mert leg előszöris a kongos csikót fogtuk meg, a csolnak mellet úsztattuk által a vizén, által úsztatván, a kongott meg ráztuk a viz szélin, valamennyi 10 ottan volt mind által úszott, minden hajtás, és verés nélkül..."

38 Ezt a gyakorlatot a recens gyűjtések is igazolják. Ahol rév nem volt, nem járt komp, ott a pásztor kelt át a vizén, a túlparton megrázta a kolompokat vagy csengőket, s a jószág átúszott a legelőre. Az idősebb jószágok magukkal vitték a fiatalabbakat is: a nagy szürke marhák szinte közrefogták a borjaikat, úgy keltek át velük a még érintetlen tavaszi fűre. 36Zm.Lt.Loc. 178. No. 12. 37 Loc. 25. No. 73. 38 Loc. 78. No. 192.