Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

ELTÉRŐ MŰVELTSÉGI JEGYEK TÜKRÖZŐDÉSE A FALUCSÚFOLÓKBAN

ban a távoli tűzre ismeri, hanem a másnapos, beteg gyomrú embernek mondja, hogy ég Ladmaci A só vízi szállításában egykor valóban szerepet játszott Szolnocska a sótartó elnevezést kapta szomszédaitól, az áttelepülése előtt nagy ártéri gyümölcsössel bíró Bodrogszentmária lakóit veresszilvásoknak nevezték. Az egyes falvak táji adottságai, az ott megforduló embert ért földrajzi-fizikai tapasztalatok ugyancsak visszatükröződnek a falucsúfolókban - anélkül, hogy azoknak minden sorát, megfigyelését átültethetőnek vélnénk a valóságba. A Tőketerebeshez közeli Hardicsa jelzője a sáros volt: Hardicsa sáros, Garannyal határos - sorolták. Az 1950-es évekig vízjárta, árvizes Radva mondták: Örök, mint Radban a béka. A víz által szétválasztott, sajátos településszerkezetű, utcáival a Tice vizének szaladó faluval kapcsolatban említették: - Eredj Radba, majd eltévedel! Kis Radu, Nagy Radu, Nápolyku. Kiskázmért a brekeke hangutánzó szóval ugratták: valószínűleg a falu közepén végigfutó vizes árok okán. 2. kép. A Szmrecsányi-kastély ember alakú A csúfolók egy része elsősorban oszlopai (Véke) csak nyelvi lelemény, bár nem kizárt, hogy olykor a települések történetének sajátos vonásában gyökerezik. A Garany-arany, vagy arany-Garany, az aranylábú Toronya (mondják Kistoronyára és Nagytoronyára is) talán utal az ott élők kedvezőbb gazdasági helyzetére, ahogy a szegény Borsi is. Az Ung-vidék érintkező területéről ez maradt fent: Iske, Vaján, Csicser, Bés, ott a diák éhen vész? Az említett jelzők olykor sajátos sorolóvá szerveződnek: kényes Borsi, verekedős Szerdahely, kurvanevelő Ladmac. Ugyanez így is megjelenik: „Akit Borsiban meg nem szólnak, Szerdahelyen meg nem vernek, Ladmacon meg nem b.sznak, az elmehet keresztül a világban." (Hasonló az Ung-vidékről: „Akit Bésben ki nem csúfolnak, Vajánban meg nem lopnak, Csicserben meg nem b.sznak, az elmehet a világon keresztül.") Szolnocskára azt mondják: fele cigány, fele zsivány. A csúfolók némelyike meglehetősen szókimondó, olykor goromba módon „rímelteti" meg a falu nevét. Abara, edd meg a szart habarva! A ladmóci fiatalok ezt kiabál8 A református falvakban a nagy egyházi ünnepekkor megforduló mendikás diákok kapcsán utalni kell arra, hogy - hasonlóan a folklór más elemeihez - a falucsúfolók kialakulásában és elterjedésében is szerepet játszhatott a pataki diákköltészet, de az egész északkeleti református tömb szellemisége is. Vö. Komúromy Sándor 1992.