Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

ELTÉRŐ MŰVELTSÉGI JEGYEK TÜKRÖZŐDÉSE A FALUCSÚFOLÓKBAN

ELTÉRŐ MŰVELTSÉGI JEGYEK TÜKRÖZŐDÉSE A FALUCSÚFOLÓKBAN A tréfás, humoros rövid folklórműfajok közé tartozó, anekdotaszerű vagy szólásformájú falucsúfolók jól ismertek a nagyar nyelvterület egészéről, s a folklórkutatás Kovács Agnes révén - harmadfél évtizede rendelezik ezek rendszerező 'latalógusával, nemzetközi műfaji kapcsolatainak meghatározásával is.

1 Bőséges irodalma van az egyes típusok, anekdoták, vándormotívumok, irodalmi és egyéb előzményeinek, elterjedésének,

2 ugyanakkor a néprajzi publikációk sora növelte az adatok számát, árnyalva az egyes típusok elterjedését. Jól ismertek ezek a folklóralkotások és folklorizálódott elemek a Bodrogköz néprajzi irodalmában is,

3 mégis úgy vélem, hogy aki egészében kutatja e táj belső műveltségi tagolódását és kapcsolatait, az nem kerülheti meg a falucsúfolókat. A kutatás talán nem figyelt eléggé arra, hogy a csúfolók ismeretének, főleg használatának sajátos intimitása is van - manapság már feltétlenül -, s ilyen módon funkciójuk is változott az elmúlt évtizedek során. Azzal, hogy a falvak nyitottabbá váltak, általánosabb lett közöttük az összeházasodás, közös munkahelyeken dolgozás más falubeliekkel, szaporodtak a találkozási alkalmak és kapcsolatok, ezek a csúfolók is - leszámítva néhány anekdotaszerű történetet - „hagyománnyá" váltak, s elmondójuk szinte mindig gondot fordít a közlés élének elvételére, a kicsúfolt, megszólt falvak népének „felmentésére", magyarázatot keres azok „tetteire". Vagyis az egész táj vonatkozásában viszonylag egységes tudássá szervesült a falucsúfolók szöveganyaga, s úgy tűnik, hogy nem igazán sok esélye van a további generációk számára való átörökítésének. Egészében eltűnőben van az a közeg, az a feltételrendszer, ami ezt a folklórműfajt éltette, fenntartotta. Természetesen a falucsúfolók, egymás - hol mélyebb tartalmú, lényegi, hol pedig felületes, felszíni adottságon nyugvó - meghatározása, egyszersmind a saját lokális identitástudat kifejezése csak egyik, s nem is a legfontosabb formáját képezték a falvak, falucsoportok megkülönböztetésének. A nyelv, a gazdálkodás, a viselet, a vallás egészében a műveltség jellege, állapota ismert volt az egyes falvak és közelebbi-távolabbi szomszédok viszonylatában. Bár kétségkívül van jelentősége a folklórműfaj egyes darabjai tartalmi és nyelvi elemzésének

4 - más jellegű vizsgálataimhoz illeszkedve -, itt mégis a helyi „történetre" helyezem a hangsúlyt, hogy ezzel a Felső-Bodrogköz hagyományos műveltségének tagolódását árnyaljam. A falucsúfolók legizgalmasabb műfaji jegyének, sajátosságának ugyanis azt tartom, hogy ismerjük ugyan az adott történetet a magyar nyelvterület, akár * Ez az írás némileg átdolgozott változata a Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyvében megjelentnek. Vö. Viga Gyula 1994. 333-348. 1 Kovács Ágnes 1966.; Sándor István 1988. 167-212.; Szemerkényi Ágnes 1988. 213-237.; Gunda Béla 1989. 145-174.; Voigt Vilmos 1987. 301. 2 György Lajos 1934.; György Lajos 1938. 3 Berecz Károly é. n.; Berecz Károly 190.; Bakos József 1948. 41-42.; Balassa Iván 1975. 13-16.; A szomszédos Ung-vidék falucsúfolóihoz: Bodnár Lajos 1993. 26-28.; Lektorom, Balassa Iván hívta fel arra a figyelmemet, hogy a falucsúfolók már Szirmay figyelmét is felkeltették. Vö. Szirmay Antal 1798. 4 Petőfi S. János 1988. 219-228.