Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)

Nem kívánok ezen a helyen részletesen foglalkozni a ló fogatolásának kérdéseivel. Az árutermelés és a szállítás fejlődésével a lófogatok jelentősége felértékelődött, mozgékonyabbá tette a paraszti szállítást és piacozást is. A kisebb földterülettel rendelkezők a lófogatokkal rendszeres fuvaros munkához juthattak, a nagyobb paraszti üzemekben a lótartás kiegészítette a szarvasmarhatartást. Lipicait, nóniuszt, gidrányt, angol telivérek&t, amerikánert tartottak legszívesebben, a muraközit lassúnak, nehézkesnek vélték. 3. A bodrogközi fuvarosokról Helyi termékek és termeivények is siettették a lófogatok elterjedését: pl. a ladmóci égetett mész, a dohánybeváltók, a nagytárkányi sólerakat, az ungvári és újhelyi piacokra termesztett korai burgonya (Perbenyik, Bély) mind rendszeres, nagyobb tömegű szállítási feladatot adtak. Gyűjtéseim azonban - az emlékezetben megragadható időszakban kifejezetten fuvarostelepülésről nem árulkodnak. A gazdálkodás, a termelés és árucsere egész szerkezetéből adódik, hogy az nem tartott el önálló fuvarosréteget, s a szállítás - de a mezőgazdálkodás igaerőigénye is - belül maradt a paraszti gazdálkodáson. Ennek megfelelően az igaerővel való kisegítésnek, a fuvar ledolgozásának, a nagy mezőgazdasági munkák és szállítások igaerejének biztosítását célzó társulásoknak változatos formái éltek vidékünkön. Az elmúlt századokban is voltak lehetőségek a fuvarozással való pénzszerzésnek, ám az főleg a mezőgazdasági munka szüneteire maradt. A 18. században számos település fogatosai szereztek jövedelmet a só szállításával. Az 1772-es úrbéri bevallásokban pl. Garany, Szürnyeg, Imreg, Bodrogvécs, Zemplén, Nagytoronya, Nagybári lakosai jelzik, hogy Tárkonyba, és Sóvárxa kősót, Sóvárról Terebesre és Nagytárkányba főtt sót szállítottak. Ladmóc bevallása szerint: „Só alá való szekerezésben módjuk vagyon, mivel a tarkányi sóház két mérföldnyire vagyon helységekhez".

148 Akinek földje volt, annak a gazdálkodás bőven adott fuvarosmunkát is, akinek volt egy pár állata, az igyekezett, hogy mielőbb egy kis földet ragasszon. Szomotori adatközlőm szerint:

149 „Itt sok szegény ember volt, akinek nem volt fogatja. Legfeljebb egy tehénkét tartott, de inkább csak malacot, néhányan kecskét. Ha volt egy kis földje, akkor valamelyik fogatossal megszántatta, vagy kihordatta a trágyát, hazahozatta a terményt aztán ő gyalogmunkával visszasegítette. Ha valakinek 1 jószága volt, az összeállt hasonlóval, aztán egymás után kiszántottak mindkettőnek. Még ökröt is összefogtak tehénkével, úgy szántottak kettesben! Sok volt ilyen!" Pénzt kereshettek a fuvarosok a szentesi kőbányából való fuvarozással, az útépítéseknél. Keveset tudunk arról a rétegről, amelyik a vízrendezéseknél dolgozott, jóllehet a Latorca rendezése az 1950-es években igen sok embernek adott kenyeret. A második világháború után alakuló üzemek kevés fogatot foglalkoztattak. Az erdőről való szállítás, állomásra való fuvarozás inkább ledolgozandó segítséget jelentett. A perbenyiki, szomotori állomásokra a buszjáratok megindulása előtt - néhány vállalkozó fuvaros szekéren szállította az utasokat, különösen Helmecről, ahol a forgalom intenzívebb volt. Újhely, Helmec, Terebes tudott eltartani egy-két fuvaroscsaládot. 148 Takács Péter-Udvari István 1995. passim. 149 Szemán József Szomotor, szül. 1926.