Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)

patkó sem volt annak a lábán! Volt itt is jószág, de igazán szép ló nem volt. Mástól is hallottam, még gyerek voltam, hogy Erdélyből is hozott két pár szép pej lovat. De ilyen három pár ló nem volt a környéken, mint ezek!"

114 Más adatközlők is úgy tudják, hogy főleg a Hortobágy környékéről kerültek lovak a Felső-Bodrogközbe. Szórványos adatok vannak csupán a mangalica sertések áthajtásáról, szarvasmarha csempészetéről pedig egyáltalán nem tudnak. Ez volt a helyben legkönnyebben megvásárolható: a Bodrog mente kiterjedt ártéri legelői nagy számú növendék és heverő marhát neveltek, melyek értékesítése a legfontosabb jövedelem volt a bodrogközi ember számára. (Még akkor is, ha olykor más falu határán kellett legelőt bérelnie kintháló jószága számára.) Háton hozták át a búzát, gabonát Szlovákiába a Bodrogköz magyar oldaláról. Az asszonyok is nagy súlyokat cipeltek át, akik rászánták magukat - kitéve izgalomnak, megaláztatásnak. Volt, aki Újhelyből bort csempészett át. Pacin, Rozvágy és más magyarországi falvak népével jó kapcsolat volt, gyakran rokoni. Velük megállapodva bőrt, bőrárut, bata-cipőt, cájgnadrágot vittek át, s szalonnát, lisztet, gabonát hoztak cserébe. Olajért, zsírért ruha, cipő került a magyar oldalra. Kettős veszélyt jelentett a dohány csempészése, amit mindkét oldalon különösen figyeltek a fináncok. 10-15 kiló dohány már komoly értéket jelentett, csempészésére mindkét irányban vannak adataink. Nagyban segítette a csempészetet a második világháború után pár évig fennálló kettős birtokosság, a gazdasági útlevél használata. Borsi, Kistárkány, Nagytárkány, ill. Pacin, Rozvágy lakóinak a határ túlsó oldalán is volt földje, amit gazdasági útlevéllel mentek át megművelni. A szlovákiai oldalról pl. a bognárok igen sok szekeret adtak el a magyar oldalra: az új kocsit sárral kicsit becsapkodták, öszszemaszatolták, s azt ideát hagyva a régi szekérrel tértek vissza a munkából. A csempészethez a határ két oldalán élő magyarság folyamatos kapcsolata, információcseréje kellett. Rokonok jártak át látogatóba. (Legálisan 1994-ig 80-100 kilométert kellett utaznia pl. a pácini polgárnak, ha meg akarta látogatni pl. Perbenyikben élő rokonát, aki ugyancsak a határ tövében élt a szlovák oldalon.) Búcsúkor, ünnepi miséken a túlsó oldalról jöttek is gyakran hallgatták a papokat. Van olyan Agcsernyőn élő adatközlő, aki 1925-26-ban még szökve járt át a pataki gimnáziumba. A gazdasági kényszer mellett a csempészkedés egy soha meg nem szakadó kapcsolatrendszernek is része. A csempészettel kapcsolatban számos történet van, ami viszonylag kerek folklórtörténetként, szinte folklorizálódva él vizsgált falvainkban - mára konkrét szereplők, helyszínek nélkül. Egy részük azokról az ötletekről, ügyeskedésekről szól, amelyekkel a határőröket, fináncokat meg lehetett téveszteni. Kistárkányban pl. fiatal legényekről tudnak, akik hosszú időn át dinnyével megrakott zsákokon, azokat mintegy tutajként használva csempészték át a Tisza magyarországi oldaláról a zsákokba kötött dohányt. Mások a csempészek megtévesztéséről, becsapásáról szólnak: a gabonás zsákot cipelőre a sötétben szlovákul kiáltottak, mintha a határőr szólna. Az ijedtében elhajította a zsákot, amit a másik könnyedén hazavitt. „Még verekedés is lett belőle" - mondják, de a résztvevők valójában soha nem nyomozhatok ki. Van, aki arra emlékszik, hogy a sertéseket pálinkával itatták meg az áthajtás előtt, hogy el ne visítsák magukat. Vannak persze tragikus folklorizálódott történetek is: pl. Pácinban és Karcsán arról a fiatalemberről, aki övébe kötött evőeszközökkel akarta átúszni a Karcsát, de terhe a vízbe húzta és vízbe fulladt. Igen sok helyen tudnak arról, hogy a csempészek megölték az együttműködést megtagadó, őket elfogó fináncot. A valóságban azonban - sokféle megaláztatás, megpróbáltatás 114 Váradi Ferenc, Kistárkány. Szül. 1910.