Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)

4. A háziipar termékei A Bodrogköz háziipara jobbára az önellátást szolgálta, s alig mutathatók ki a kézművességre való szakosodás nyomai. Termékeik alkalmanként mégis megjelentek a vidék kereskedelmében: közvetlen vagy közvetett csere formájában cserélve gazdát.

87 Falvaink asszonyai jeles szövő-fonó hírében álltak. Sajnos a Felső-Bodrogköz szőttes anyagának összegyűjtése és tudományos feldolgozása nem történt meg a magyarországi oldalhoz hasonló szinten, de a rendelkezésünkre álló adatok azt jelzik, hogy olyan helyi stílus nem alakult ki településeinken, mint Cigándon. Bodrogszentesről vannak adataink igényesebb, rózsás szőttesek készítésére, az egyszerűbb szedett csíkos vásznakat azonban falvaink közönségesen készítették. A vásznak ritkán kerültek piacra. Voltak zsidó boltosok Helmecen, Újhelyben, Ungváron, akik megvették a szövött abroszokat, kendőket, s voltak asszonyok is, akik főleg varrottas - textíliákat készítettek alkalmankénti eladásra. Azt tartják azonban, hogy csak szükségtől adták el a vásznakat, mert kellett az a staférba, meg elállt a szekrényben. Az 1950-es években mindenütt abbamaradt a szövés-fonás, legfeljebb rongyszőnyegek készültek a régi szövőszékeken, s lassan kikoptak a régi szőttesek is. (Maradékuk összegyűjtése sürgős feladat lenne a királyhelmeci múzeum számára.)

88 Karakteresebb tevékenységnek tűnik a gyékénymunka, amit egyszerű formában minden víz menti településen készítettek, főleg a szegényebb emberek, de kistáji központja Kisgéresben alakult ki. Az archaikus református falu jellemző műveltségi jegyeként tartják számon vidékünkön a gyékénymunkát. A géresiek a közeli községek határába jártak el megszedni a gyékényt: Szentmáriáról, Radból vitték, de elmentek a nyersanyagért Zétényig is. Úgy tartják, hogy titokban tartották a gyékényszövés tudományát. „Csinálta Kisgéres és olyan titokban tartotta, hogyha maga három nap is ott volt, meg nem mutattak még egy sodrást sem és semmit az ég adta világon. Arra nekik volt külön egy helyiség, az volt a titok.

89 Tréfásan azt is említik, hogy a kisgéresiek szigorú endogámiájának az volt az oka, hogy a gyékényszövés tudománya ne kerüljön ki a faluból. A géresiek különböző méretű gyékénytáblákat készítettek: ezt használták az ekhós szekereikre Ladmac meszesei és másfajta szekeresek is. Ezt vásárolták meg Erdőbénye kőbányászai: letakarták vele a nagyobb tömböket a kiszáradás ellen, mert a száraz kő a megmunkálás során repedt, töredezett. Készültek gyékénytakarók a dinnyések, dohányosok melegágyaihoz, s másfajta kertészeknek is. Divat volt a két háború között a bodrogközi szobákban a szépen szőtt ágyelő és faltakaró, falvédő: cifra geometrikus mintájuk az egyes készítőket dicsérte. Hasonlóan készültek a lábtörlők is. Fontak méhkast, szakajtót is, ezt azonban a bodrogközi cigányok tudták legjobban. A géresiek a gyékény lapok szövésére szakosodtak elsősorban.

90 Az árterek, vízpartok vesszője fontos nyersanyag volt a kosárfonáshoz, a Tice és a Karcsa partjai nagy tömegben adták a jó minőségű vesszőt. A kosarak is saját használatra készültek elsősorban, s főleg cigányok hordták csak árulni a készítményeiket. Pl. 87 Zemplén vármegye háziiparáról: Wekerle Sándor 1900. 370-372. 88 Vö. Kántor Mihály 1961.; Siska József 1986. 89 Majtkrics József, Szentmária. Szül. 1923. 90 A bodrogközi gyékénymunkához: Ébner Sándor 1929. 109-112.; Kántor Mihály 1929. 113.; Nagy Éva 1971. 131-140.