Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁLTOZÁSOK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK TÉRSZERKEZETÉBEN (18-20. század)
Adatok az állatkereskedelemhez Az ármentesítés hatására erősen megnőtt falvaink ló- és szarvasmarha-állománya is, s az eladásra tenyésztett állat a paraszti üzemek legfontosabb és legkönnyebben mobilizálható értékét képezte. 85 A vásár a bodrogközi ember számára elsősorban az állatok - főleg ló és szarvasmarha adásvételét jelentette, de megkülönböztetett helyük volt annak a gazdaság egészében is. A tartás célkitűzései, s haszna persze egészen mások a tehetős paraszti réteg számára, mint a törpeparcellán gazdálkodóé, vagy a nincstelen, de egy-egy állatot féltve nevelgető zselléré. Az eladásra nevelt jószág tartása a parasztgazdaságok éves periódusaihoz igazodott. Általában szívesen adtak el igás jószágot ősszel, hogy ne kelljen takarmányt vásárolni, s aztán tavasszal újat - általában olcsóbbat, gyengébbet, fiatalabbat - vettek, s azt fél esztendő alatt ismét értékesíthetővé nevelték. Egy jobb gazda, aki 5-6 növendék vagy hízó jószágot tartott, egyet-kettőt megcserélt ilyen módon ősszel, ill. tavasszal. Általános gyakorlat volt, hogy a vásárokon olcsóbb és gyengébb jószágot vettek, amit a következő ciklusban feljavítva adhattak tovább. Valamennyi településünkön volt egy-két család, akik az állatok adásvételéből, elsősorban azok kisebb minőségi különbségeinek kihasználásából, értékesítéséből éltek. Az őszi vásárok jórészt az állatkereskedelmet szolgálták. Pl. Zemplénben ősszel minden hónapban volt vásár, ahova alkalmanként 6-700 darab jószágot is felhajtottak. A környező falvakon kívül eljártak ide Máramarosból, Ungvár felől, Szlovenszkóból és Ruszinszkóból is a vásárlók, különösen az állatkereskedők, ill. azok megbízottjai. A vásárt a Bodrog-parton levő vásártérről az áradás olykor a partos részre szorította. Sajátos kereskedőréteg bonyolította az állatok forgalmát: egyik része önmaga, más része állatkereskedők és vágóhidak számára. A sertéskereskedelem fő bonyolítói Kassaújfalu szűrös kupecei voltak, alakjuk elevenen él falvaink népének emlékezetében a két háború közötti időszakból. 86 Ezek szlovákok voltak, s egy-egy vásárról Királyhelmecen hetente volt sertéspiac - 60-80 sertést is felvásároltak. Bélyben vagy Perbenyikben bevagonírozták az állatokat, s úgy szállították el azokat a vágóhidakra. A 30-as, 40-es években már teherautókon is felkeresték a sertéstartó falvakat (Bodrogszentes, Nagygéres, Dobra), s maguk szállították el a megvásárolt jószágot. A felső-bodrogközi sertéstartás főbb piacai Zemplén, Királyhelmec, Újhely és Terebes voltak, a szarvasmarhák viszont Ungváron számíthattak leginkább vásárlóra. A marhakereskedelemnek is megvoltak a vándorkupecei, felvásárlói, többségük ugyancsak a nagyobb vágóhidak megbízásából. Üzletkötésüket gyakran segítették alkuszok, kortesek (Nagybári), akik igyekeztek leverni a jószág árát, valamint a hajcsárok, akik lábon hajtották el a megszerzett állatállományt. A két háború között a szarvasmarhák is vagonokba kerültek a vasútállomások felhajtóin, s vasúton tették meg útjukat a Kassa környéki vágókig. A nagyszarvú sőre marhák, ökrök a második világháborúig a Bodrogköz fontos kiviteli cikkét jelentették. A lókupecek zsidók és cigányok voltak, parasztemberek csikót vettek elsősorban, s csak szükségtől adtak el lovat. Kivételt képeztek a remondák, amelyek mind a magyar időben, mind a csehszlovák állam idején jelentős bevételt jelentettek lótartó falvaink számára. 85 Dóka Klára 1977. 119-120.; Állatstatisztikákat lásd a kötet önálló fejezetében. 86 Tevékenységükről összefoglalóan: Márkus Mihály 1977. 365-391.
