Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

ni, hanem maguk is részesei az extenzív gazdálkodási szisztéma megbontásának. Az állatok - elsősorban a szarvasmarha - fajtaváltása tájanként eltérő tempóban közvetíti ezt a folyamatot, de nem egyszerűen a mezőgazdálkodás feltételváltozásának következményeként, hanem egy komplex gazdasági folyamat részeként. Az, hogy az új, s ugyancsak nagy táji eltérésekkel terjedő, kevesebb igaerőt igénylő eketípusok megjelennek, éppen úgy hozzájárul ehhez, mint az állattartás és földművelés - ugyancsak tájanként eltérő formában megjelenő - egyensúlyának megbomlása, ill. átalakulása. A sertéstartás technikájának átalakulásához és a fajta váltásához kétségkívül hozzájárult a makkos erdők és az ártéri legelők csökkenése, de a kukoricatermesztés növekedésének ez csak az egyik oka volt, s az élelmiszeriparok hulladékai sem feltétlenül csak a legeltetés hiányának pótlására jelennek meg a sertéstartásban. Mindez a tartásmód, haszonvétel, értékesítés, fogyasztási szokások változásának szerkezetébe ágyazva jelent meg, s nem csak a táj átalakításának következményeként.

12 A vízrendezések következtében egyes tájak sajátos reliktum-területté válnak, máskor a vízrendezések - környező tájakhoz képest való - késése okoz hasonló feltételeket.

13 Az itt élő csoportok műveltsége azonban legfeljebb egyes részleteiben lehet analógiája a korábbi ártéri életmód egészének. Ezek már más társadalmi, gazdasági, táji, kulturális környezetbe illeszkednek, s belőlük önmagában nem értelmezhető a korábbi állapot struktúrája. Egészében, rendszerként, szerkezetében értelmezhető csupán a tájátalakítás mezőgazdálkodásra gyakorolt hatása is, melyben árnyalt az ember és a táji környezet korrelációja is, s a táji korreláció csak az egyik meghatározója az emberi tevékenységeknek, életmódnak. Még a zsákmányoló életmód vizsgálatánál is figyelembe kell venni, hogy nem csupán a középkortól szabályozott vadászat, hanem a halászat is tilalmak között, a 19. században már törvényileg szabályozott keretek között működött, s terminusai, technikája, eszközei stb. már nem csak az emberi alkalmazkodást tükrözik.

14 Más kérdés persze, hogy a jogi, adminisztratív korlátok érvényesítésében is eltérő lehetőségek, szándékok, érdekek jelentek meg, s eltérők voltak megvalósításuk, érvényesítésük lehetőségei is az egyes vidékeken. Összegezve hangsúlyozni kell, hogy a történeti néprajz, történeti ökológia módszerével vizsgálva az ember és a természeti környezet viszonya a 18-20. században az emberi alkalmazkodás társadalmilag kontrollált formáit mutatja. Ha nem állóképet, hanem folyamatokat tanulmányozunk, azokban folyamatosan jelen van a társadalom önmagában is változó - befolyása a természet és az ember viszonyára. Mindez persze nem befolyásolja azt, hogy a vizsgálatok az ember tájformáló tevékenységének következményeit, s a változást előidéző csoportok műveltségének állapotát, s annak módosulásait képesek megragadni. *** A Bodrogköz táji arculatának változása kínálja a lehetőséget azokra a vizsgálatokra, amelyek a megváltozó táj és az ott élő ember gazdálkodásának, életmódjának különböző összefüggéseit igyekeznek feltárni. Nem véletlen, hogy - hasonlóan Magyarország más, korábban vízjárta vidékeihez - a néprajzi kutatások igen jelentős része ebben a problémakörben zajlott. A kutatók minél erőteljesebbre igyekeztek rajzolni a kontrasztot 12 A magyar mezőgazdaság 19. századi átalakulásáról összegzőén: Orosz István 1979. 1039-1102.; A sertés fajtaváltásához: Szabadfalvi Józsej'1991. 31—48. UKósa László 1991. 58-64. 14 Szilágyi Miklós 1989.