Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
az egykor vízjárta terület lápi, vízi életmódja és a vízrendezést követő időszak termelő gazdálkodása között. Anélkül, hogy eredményeiket vitatnám, magam azokhoz csatlakozom, akik szerint - hasonlóan más vízjárta vidékekhez - a bodrogközi ember tevékenységének gerincét a mezőgazdálkodás, a termelő tevékenység alkotta, jóllehet annak során csak itt jellemző módokon volt kénytelen alkalmazkodni az olykor szélsőségesen szeszélyes természeti, táji adottságokhoz. Nem vitatható természetesen, hogy a Bodrogköz népének életmódjában folyamatosan ható tényező volt a vízjárásokhoz, áradásokhoz való alkalmazkodás, azok kárának és hasznának megélése, megítélésem szerint azonban a feudális kori gazdaság sarkpontjai itt is hasonlóak voltak a síkvidéki Kárpát-medence más tájaihoz. Mindehhez természetesen extenzív termelési rend és technika, a vízi élet gazdag vonulata, s az alkalmazkodás sokszínű formációja társult. Az alábbiakban a Bodrogköz gazdálkodásában meghatározó állattartás néhány kérdéskörön igyekszem bemutatni a táj átalakításának gazdasági hatásait, elsősorban a takarmánybázis megváltozásán, ami egyszerre oka és következménye az ember táj formáló tevékenységének. Utalnom kell arra, hogy Bodó Sándor a kutatási előzményeket is összegző kismonográfiájában kiválóan oldja meg a témakör számos kutatási feladatát. 15 írásom elsősorban eredményeinek kiegészítését célozza, elsősorban azzal, hogy súlypontja a ma Szlovákiához tartozó Felső-Bodrogközben van. Bodó a szarvasmarhatartás vizsgálatára helyezte a hangsúlyt, magam az általa nem tárgyalt sertéstartást helyeztem a tanulmány középpontjába. Mivel forrásaink azonosak voltak, a Zemplén Megyei Levéltár 18-19. századi irataiból olykor magam is közlök Bodó által idézett anyagot, csak abban az esetben azonban, ha annak ismétlése nélkül sérülnének írásom tartalmi összefüggései. Legeltető állattartás a vízrendezés előtt Az erdőirtásokkal és a vízrendezéssel nem csupán a takarmánybázis és a tartásmód változik meg, hanem a táj átalakításának folyamatában az egyes települések is új gazdasági kényszerekkel találkoznak: a relative nagy határ és kiterjedt legelőterület egészen másfajta gazdasági stratégiát tesz lehetővé, mint a legelő szűk volta vagy hiánya. Erőteljesen befolyásolták ezt természetesen a birtokviszonyok is: a feudális korban a földesúri gazdálkodás kiterjedése, később pedig az öröklött és kialakult birtokszerkezet, a legelőjog egyenlőtlen megoszlása. Mindez azonban egy igen árnyalt, s részleteiben nehezen feltárható problematika, hiszen forrásainkból csak igen szerencsés esetben hüvelyezhető ki akár a változások volumene, akár a megváltozó környezet szorítására adható gazdasági „válaszok" kiterjedése, rendszeressége, jellege. 18. századi forrásaink, elsősorban peres iratok, valamint a Mária Terézia-féle úrbérrendezést előkészítő investigatio jól érzékeltetik, hogy az egyes települések népének nagyon eltérő a lehetősége a legeltető jószágtartásra. Az úrbéri bevallások során (1772) pl. Nagybári lakói említik, hogy szűk a marhalegelőjük, ezért kénteleníttetnek közel ugyan, de pénzért legelőt bérbe fogadni, Kistoronya népe pedig azt jelzi, hogy a szomszéd újhelyi mezőn juthat hasznos legelőhöz. 16 Ezekkel szemben pl. Hardicsa investigatioja azt tartalmazza, hogy határokra némely szomszéd helységekbül legelésre marhát szegődnek. 15 Bodó Sándor 1992. 16 Takács Péter - Udvari István 1995. Ezúton köszönöm meg segítségüket, hogy még kéziratban levő könyvük néhány adatát felhasználhattam.
