Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
A mezőgazdaság előretörése Európa nagy részén egybeesik az erdő visszaszorulásával, az újabb művelhető területek megszerzésére csak az erdő- és vízborította, vagy időszakosan vízjárta területek átalakításával volt lehetőség. A Kárpát-medence területe lényegében egyetlen nagy irtásként is felfogható. 6 Magyarországon a 18. század derekán konfrontálódott egymással először az ember termelő tevékenységének táj formáló hatása és a természeti környezet regenerálódó képessége. A kultúrtáj kiterjesztése előre nem látható következményekkel is járt. Az erdők kiirtása és a vízjárások megszüntetése, vele a legelők feltörése összeszorította az extenzív állattartás lehetőségeit, s mivel KözépEurópában a megmaradó rétek és a vetett takarmányok a 19-20. században soha nem tudták fedezni az állatállomány egészének istállózását, 7 a jobbágyfelszabadítást követően alapvetően átalakult a gazdálkodás struktúrája. A Kárpát-medence erdős hegykerete faállományának mintegy 40%-át a 18. század közepére kiirtották, ami átalakította a vízlevezetés egész rendszerét, s közvetlenül sürgette a Magyar Alföld vízrendezését. A vízrendezést a 19. század második felében, a 20. század elején Magyarország „második honfoglalásként" élhette meg, 8 s még nem érzékelhette azokat a következményeket, amelyeket a 20. század végének embere konstatálhat (kiszáradás, mikroklíma változása stb.). A vízrendezések következményeként megszűnt a korábban eltérő két táj típus, az ártér és az ármentes szint különbsége: a folyóvölgyek is ármentes területté, zömmel szántófölddé alakultak, s megszűnt a vízmenti települések korábbi - az eltérő feltételekhez való alkalmazkodásból adódó - differenciáltsága, átalakítva ezzel a kistájak gazdasági és kulturális tagolódásának korábbi rendszerét. 9 A vizek elfogyása és a legelők feltörése azt eredményezte, hogy a megélhetés alapja a földművelés lett, a földek ára meredeken emelkedett, s a lecsapolt területekre a földesurak tették rá a kezüket. A parasztüzemekben azonban megmaradt az értékesíthető állatállomány nagy gazdasági súlya, miközben a falvak egy része a legelők elkülönözése során elveszítette legelőit, s a parasztoknak fizetniük kellett a legelőkért. A vízrendezés, ill. a vízmentesített területek birtokbavétele nem befolyásolta szerencsésen a Bodrogköz birtokstruktúráját sem. 10 Az említettek soha nem csak az ember és a táji környezet viszonylatában értelmezhetők csupán, hanem a táj-ember-társadalom hármasságában, s nagyon szellemes az a megfogalmazás, ami a gazdálkodást a táj, ember és társadalom anyagcseréjeként értelmezi. 11 Alkalmanként társadalmi történések gyorsítanak fel kulturális ökológiai folyamatokat, máskor pedig valójában kvázi ökológiai folyamatokról van szó, melyeknek csak látszólag mozgatója az ember és a környezet viszonya. A földrajzi környezet átalakítása vidékenként, társadalmi rétegenként, tevékenységenként is másként érintette a paraszti társadalmat. Amíg a zsákmányoló életmód lehetőségeit egyértelműen szűkíti a környezetváltozás, addig a mezőgazdálkodásban több áttételen keresztül jelenik az meg. A töltések kiépítése a belterjesebb agrárfejlődés felé hat, mindez azonban egy differenciált folyamat része. Az 1850-es évektől jelentkező gabonakonjunktúra mindenütt megbontja a nyomásos határhasználat rendjét, az ugar és a rét rovására is szántóföldeket nyertek. A vetett takarmánynövények, a kapásnövények elsősorban a kukorica - nem csak az ártéri rétek és legelők futermését igyekeztek pótol6 Frisnyák Sándor 1990. 55-56. I Orosz István 1979. 1039-1102. 8 Frisnyák Sándor 1990. 57-60., 92-101. 9 Frisnyák Sándor 1990. 101.; A Bodrogköz vonatkozásában: Borsos Balázs 1994a. 10 Balassa Iván 1956. 4-6.; Somogyi Sándor 1994. 20. II Sárkány Mihály 1979. 272-273.
