Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SZARVAS

104. kép. Szabadrajzú lepedővég (Vas m. 17. század) hatását. Erre szolgálhatnak például a Cserépfaluból (Borsod m.) fennmaradt szarvasos 283 szálánvarrott minták (103. kép). Az olaszkorsós virágtő két oldalán rendszerint álló szarvasokat ábrázoltak. Az állatalak kidolgozása mindig hasonult a növényi ornamensek felületének részletezéséhez, díszítéséhez, öltésmódjához. így az alkalmazott öltéstechnika visszahatott, és 284 befolyásolhatta a szarvas megjelenítését. Az olyan alakok, ahol például áttörést, változatos öltésmódokat alkalmaztak, kisebbnek hatnak, míg az egyszerűbb felületkitöltés foltszerűbbé teszi az állatot. Néhol a szarvasagancsok a növényi környezet hatására maguk is leveles ághoz hasonlítanak. Máshol a virágos ágak úgy körülfonják a szarvast, hogy egy-egy gránátalma vagy tulipán mintegy a hátából nő ki. A szarvasok néhol maguk is virágos ágat tartanak szájukban, s ezeknek íve a virágtöves kompozícióhoz igazodik, mintegy azt dúsítja

285 (104-105. kép). A valamikori szabályos virágtöves, páros állatalakos szerkezet felbomlása, szétesése, a motívumok szervetlen egymás mellé helyezése és mechanikus ismételgetése jellemző folyamat a késői népművészeti alkotásokon. Ez általában együttjár az öltésváltozatok leegyszerűsödésével, s így a díszítmény egyhangúvá válásához, a motívumok sematikusabbá válásához vezet. 283 Vö. Domanovszky György 1981. 195. 284 Vö. Néprajzi Lexikon IV. 1981. 319. oldalon közölt kép 285 E típusba sorolható hímzések jelentós mennyiségben az alábbi gyűjteményekben találhatók: Néprajzi Múzeum, veszprémi Bakonyi Múzeum, szombathelyi Savaria Múzeum, Hanság Múzeum, soproni Liszt Ferenc Múzeum, Déri Gyűjtemény, Ipolyi Gyűjtemény, továbbá a bécsi Museum für Volkskunde textilgyűjteményében és szlovák múzeumokban is; Vö. Miroslava Ludviková 1986. 105.