Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SZARVAS

gyulladnak, oltatlan alusznak", akár a csillagok az égbolton. Egy Vas megyei regösének változatban pedig egyenesen a testén hordja a szarvas az égitesteket: Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, Oldalamon vagyon árdeli szép hold, 247 Jobb vesémen vannak az égi csillagok... Gunda Béla közli egy múlt században készült, fehérmezei csángók által lakott ház ajtajának ábráját, melyen egy napot a szarván tartó szarvas látható. Szerinte ennek elsősorban termékenység-ábrázoló funkciója volt.

248 Nem csupán a magyar regösének vetítette fel az égboltra a szarvas alakját, más népek művészetében és költészetében is gyakran szerepel együtt a szarvas a Nappal, vagy alkot csillagképet.

249 A télen eltűnő, minden tavasszal újra megjelenő szarvas hozta magával az időjárást, a napot, illetve a tőle függő egész tenyészetet. Ezzel a szarvas és a nap - a világosság, fény és meleg ősforrása - azonosultak. A szarvas beépült az eurázsiai mítoszokba, szent állattá lett. Csodaszarvasként felvetítődött az égre. Szarvas húzza a nap kocsiját a skandináviai bronzkori sziklarajzokon csakúgy, mint az észak-olaszországi sziklarajzokon is. A szarvas a keresztény szimbolikában is fontos szerepet játszik. A forrásnál szomját oltó szarvas alakja már az őskeresztény ikonográfiába is bekerült. A 41. zsoltárban Dávid mondja: „Ahogy a szarvas kívánkozik a vizek forrásához, úgy kívánkozik az én lelkem ' 250 hozzád, Oh Isten!" Ezeket a sorokat már a kereszténység első századaiban összefüggésbe hozták a keresztséggel, és beleépítették a keresztelés liturgiájába. A szarvas a keresztelendő lelkét vagy magát a keresztény hívőt jelképezi.

251 Kifejező szimbóluma ez az Isten után sóvárgó léleknek, a keresztség megtisztító erejének. Ezzel magyarázható a keresztelő kápolnák díszítményein gyakran szereplő, forrásból ivó, szomját oltó szarvas ábrázolása. E jeleneteken azonban szinte soha nem egy szarvas szerepel, hanem szimmetrikusan ábrázolva párosával jelennek meg. Szarvasokkal díszítették az élet vizének kútját pl. Ravennában, a Galla Piacidia mauzóleumának mozaikján. Más ábrázolásokon a szarvasok madarakkal, pávákkal együtt érkeznek a paradicsomi folyóhoz felfrissülést keresve. A római San demente apszismozaikján Krisztus körül ábrázolták a páros szarvast, pávákat és más madarakat. Maximianus püspök remekmívű faragott elefántcsont trónszékén Keresztelő Szent János és a négy evangélista ábrázolását keretezik a paradi252 csomi szőlőindák közé illesztett szarvasok és pávák. A Physiologus és a Bestiáriumok más összefüggésben is tárgyalják a szarvast. A 253 Physiologus szerint a szarvas ádáz ellensége a kígyónak. Ha a kígyó földhasadékba menekül, a szarvas teleszívja magát forrásvízzel és azt a földhasadékba köpi, ezzel kényszeríti fel a kígyót, majd széttépi és elpusztítja. „A mi urunk is így pusztította el a nagy kígyót (sátánt) az égi vizekkel, azaz a benne mint Isten Igéjében rejlő erényes bölcsességgel, mert nem állhatja a vizet, mint a sátán a mennyei igét." 247 Dömötör Tekla 1978. 12-13. 248 Gunda Béla 1957. 192. 249 Vö. Jankovich Marcell 1988. 267. 250 Physiologus 1986. 53. 251 A keresztény művészet lexikona 1986. 284. 252 Vö. André Chastel 1973. 145. és Aradi Nóra (szerk.) 1988. 56. 253 Vö. Physiologus 1986. 53. - Mohay András fordításában a kígyó helyett sárkány szerepel, szerinte a sárkány görög neve - drakon - eredetileg kígyót és más hüllőt is jelentett.