Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SZARVAS

727. kép. Ivócsanak (Heves m. 20. század eleje) terjedt el. A merítőedény kanálrészének palástján állatalakos jeleneteket ábrázoltak előszeretettel a faragók. E díszítmények központi alakja leggyakrabban a szarvas. Bokrok-fák között, fa két oldalán, puskát tartó vadásszal egyaránt látható. Domború faragással készült alakja és környezete általában naturális, részletező. Feltűnik a szarvas a csanakok fenéklapján, sőt az edénykék fogóján is, ahol alakja, mint kisplasztika szolgál a tárgy megmarkolására. A szarvasalak nemcsak díszítő motívum volt, hanem mesterségjelvénnyé is vált. A vadászok tárgyain, a tarisznyákon, az ún. jágerkanalakon rendszerint kötelező motívum volt a tulajdonosra utaló szarvas

298 (121. kép). A szarvas kedvelt motívuma a magyar pásztorművészet egy sajátos, késői megnyil299 vánulásának is, a palóc területen a századfordulón elterjedt áttört faragásnak. Pad- es széktámlák, ládikák készültek ilyenfajta díszítéssel. A pásztorművészet egyéb műfajaiban megismert ábrázolási szituációk - a fa két oldalán álló páros szarvas, a vadászjelenet és a visszatekintő magányos állatalak -, az áttöréses technikából adódó pozitív-negatív felületek foltszerű hatására alapozva jelennek meg e tárgyakon (116. kép). 297 Vö. Madarassy László 1934. 298 Vö. Fügedi Márta 1988a. 150-166. 299 Vö. Manga János 1967.293.