A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Kőhegyi Mihály: I. Ferdinánd Balassa Zsigmondnak adományozza a diósgyőri várat (1540)

I. Ferdinánd Balassa Zsigmondnak adományozza a diósgyőri várat (1540) Magyarország műemlékei között rangos hely illeti meg Diósgyőr várát. Miskolc tőszomszédságában, a Bükk kapujában épült ki a várból, kolostorból, jobbágyfaluból, illetve várbirtokból álló együttes. III. Béla király névtelen jegyzője említi először a XII-XIII. század fordulóján keletkezett krónikájában: „A vezér Böngér fia Borsnak adományozta a nagy földet, amelyet most Miskolcnak (Miscoucy) neveznek, és neki adta a várat, amelyet Győrnek mondanak és ezt a várat Bors a saját várával, Borsoddal egy megyévé tette." 1 Ettől kezdve folyamatosak okleveles adataink. A vár belső szerkezetéről, alakjáról keveset tudtunk mindaddig, amíg Czeglédy Ilona a korábbi ásatásokat (Bálint Alajos, Komáromy József, 2 Lócsy Erzsébet) foly­tatva hozzá nem kezdett a módszeres feltárásához. 3 A munka menetéről tájékoztatta hazai szakembereinket, később könyvben is összefoglalta gazdag eredményt hozó mun­káját. 4 A régészeti feltárásokkal párhuzamosan folyt a várra vonatkozó írásos források felkutatása, hiszen segítségük nélkül nehezen lett volna értelmezhető egy-egy épület­együttes.'' Az alább közlésre kerülő oklevél megértése céljából tudnunk kell, hogy 1340-ben Diósgyőr vára királyi birtok lett. 6 1424-ben Zsigmond a várat Borbála királyné udvar­tartására rendelte. 7 Ettől kezdve az egész középkoron át a mindenkori királynék kezé­ben volt. A török megjelenése gyökerestől forgatta fel az eddigi tulajdonviszonyokat. A pártharcok során Szapolyai János foglalta el a várat (1536), és hívének, gyarmati Balassa Zsigmondnak adományozta. 8 1538-ban Szapolyai János és Ferdinánd békét kötöttek. Az erről szóló okmányban kitértek Diósgyőr sorsának rendezésére is: Máriá­nak, II. Lajos özvegyének biztosították a várat, és egyben kötelezték, hogy a feldúlt és kifosztott várat állítsa helyre. 9 A vár további sorsát az alábbi oklevélből ismerjük: „Ferdinandus...cognoscimus et notum facimus tenoré praesentium, quod cum Magnificus Sigis­munde Balassa de gharmath comes comitatus Borsodiensis obtulerit et promiserit se ad obedien­tiam et servitia nostra redire, et conferre nosque verum et indubitatum Hungáriáé Regem agnos­cere, ac deinde debitae fidelitatis Juramentum praestare velle: Ideo cupientes nos cum singulari gratia prosequi ut alacri studio cum omnibus suis et Sacrae Coronae Nostrae Hungáriáé inserviendi iustiorem causam incitamcntumque habeat, Castrum Nostrum Diosgeur in Comitatu Borsodiensi exsistens, cum universis pertinentiis suis et utilitatibus quibuslibet ac omni iurisdictione, si quam de iure et ab antiquo, tarn in secularibus, quam in ecclesiasticis rebus habuit et habere dignoscitur, illi Sigismundo praefato simul et consorti suae generosae Barbaráé Fanchy eorumque haeredibus inscriptioris iure pro viginti millibus florenorum Hungaricalium Auri, in auro boni et iusti ponderis, dans, assignandum atque inscribendum duximus, cum hoc etiam, quod si eos légitima Proie deficere contingeret, extunc Fratres illius Sigismundi Balassa carnales, eorumque Haeredes, dictae Inscriptionis, iure per omnia, uti frui et gaudere possint et valeant. Hic non eidem Sigismundo omnia illa Bona magnifici quondam Ladislai Orzagh, aquae Bona in manibus potestate sua habet, liberam et plenariam retinentiam possidendi, fruendique dedimus facultatem tantisper donee ab eo, aequivalentibus Bonis redimenda curaverimus ac praeterea etiam Jus Patronatus Praepositurae

Next

/
Thumbnails
Contents