A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Hauptmann Györgyi: Horvát etnikai közösség a Dráva mentén

Horvát etnikai közösség a Dráva mentén Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a kutatási anyag szakdolgozatként született meg. így létrejött egy „végleges" változata, azonban már a gyűjtés közben éreztem, hogy ez mennyire kevés, vázlatszerű lesz, inkább csak téma- és problémafelvetés, s jó lenne egyszer a végére járni. 1991-92-ben gyűjtöttem négy Somogy megyei Dráva menti horvát községben: Lakácsán, Potonyban, Szentborbáson és Tótújfaluban. Ezek a falvak az 1945 óta Baranyához tartozó négy településsel (Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Drávasztára és a napjainkra megszűnt Révfalu) együtt egy kis nemzetiségi szigetet alkotnak a környező magyar református falvak gyűrűjében. Hogy ezen belül pedig a négy somogyi falu mennyire szoros, zárt közösséget alkot, az a gyűjtés során derült ki. Bár igazából én már csak e közösség felbomlását érhettem tetten. A dolgozatot szinte teljes egészében a falvakban lakó idős emberek visszaemlékezéseire, helyzetmegítéléseire és értékeléseire építettem fel. Beszélgetőtársaim többsége 60 és 70 év közötti. így az ő személyes emlékeik alapján végig tudtam kísérni az első világháború óta eltelt időszak változásait: az ő gyerekkoruktól kezdődően unokáik generációjáig hogyan és mennyiben változott meg életmódjuk, értékrendjük, nemzetiségi azonosságtudatuk, szokásaik. Kezdődött életük még a rendkívül zárt faluközösségben, de már a nagycsaládok felbomlásának időszakában, és tart máig, a szocialista rendszer bukásáig, a modernizáció kiteljesedéséig, a falvak egyre jobban felgyorsuló elnéptelenedéséig. A Dráva mente a XVIII. században települt be katolikus horvátokkal. A legtöbb horvát település vagy vegyeslakosságúvá vált e század elejére, vagy még előbb asszimilálódott. Lakócsa és környéke azonban nyelvében máig őrzi horvátságát, az 50-es évek közepéig pedig még viseletében, szokásaiban, egyszóval egész folklórjában is megnyilvánult nemzetiségi hovatartozása. Ezen tények ismeretében, illetve a gyűjtőmunka során formálódtak ki a fő kérdések (melyekre korántsem találtam még meg a végleges és teljes válaszokat): - Hogyan, miért tudta ez a csöppnyi terület a többi horvát nemzetiségű faluval ellentétben ilyen sokáig megőrizni másságát, saját kultúráját, nyelvét? - Milyen közösségformáló erők tartották össze őket? - Miben mutatkozott meg közösség voltuk a környező magyar falvak felé, ill. az egymás közötti érintkezésekben, kapcsolatokban? A második és harmadik kérdésre kereshettem konkrét válaszokat, az elsőre pedig az összképből lehetne majd valamiképpen válaszlehetősége(ke)t keresni. A gyűjtött anyag alapján az derült ki, hogy a legfontosabb közösségformáló erőt e négy község esetében a közös anyanyelv jelenti. A falvakban ma már teljes a kétnyelvűség. A legöregebbek is tökéletesen beszélnek magyarul, amit gyakran kevernek a horváttal. Egymás között csak horvátul beszélnek, de az unokák közül csak elvétve beszélik páran anyanyelvüket. Legtöbben nem