A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Lenkey István: Népi gyógyítás Alsószuhán

A több ezer éves kínai, indiai, tibeti füveskönyvek tulajdonképpen gyógynövényleírások, melyek az embert körülvevő növényvilágból azokat gyűjtik csokorba, amelyek a fitoterápiában felhasználhatók. Hippokratész Görögországában is - a Kr. előtti 4. században - jelentős szerepük volt a gyógynövénygyűjtőknek és árusoknak. A kereszténység európai megjelenése sok új elemmel gyarapította a népi gyógyítás gyakorlatát és ismeretét. A középkori Európában számos gyógynövénykönyv íródott. A középkori kolostorok a gyógyítás „központjaivá" váltak, s a szerzetesek közül kerültek ki a leghíresebb gyógynövénygyűjtők, termesztők és felhasználók. Gyógyító gyakorlatuk révén a görög-római orvoslás vulgarizált formában vált ismertté. A kolostorok kertjeiben tudatosan termelték azokat a növényeket, melyek a gyógyításban felhasználhatók voltak. A magyar népi orvoslásban is fellelhetjük a kolostori gyógynövényismeret nyomait. A falusi kiskertekbe sok növény a kolostori kertekből származhatott át, s lett dísszé és „gyógyszerré" egyszerre. Az első herbáriumok forrása sok esetben a népgyógyászat volt. A 16. századtól hazánkban is több herbárium jelent meg: Méliusz Juhász Péter, Pápai-Páriz Ferenc, Diószegi Sámuel, Zelenyák János - csak, hogy néhány jelentőset említsek. Méliusz Juhász Péter Herbáriumában így ír: „A Bölcs Isten... megékesítette a földet nemcsak sziligy és vad oktalan állatokkal, hanem Fáknak, Füveknek megmondhatatlan sokféle gyönyörűséges voltával, melyekkel az embereknek nemcsak testek tápláltatnék, hanem szemek is tekintettel gyönyörködnék és ha betegségek történnek, Orvossággal testeket gyógyítanák." Pápai-Páriz Ferenc „paraszti orvosságokat" vett át a népi orvoslástól és alkalmazta gyógyfű-gyógyászatában. Zelenyák János 1908-ban megjelent művében már félti a gyógynövény-ismeretet és annak alkalmazását a feledéstől, amikor így ír: „A kedves, éltető, hatásos gyógyfüvek az újabb korban a házi gyógyszertárba [ti. falun] húzódnak meg és lassan-lassan feledésbe is mennének, ha rehabilitálásukat maga az emberi természet nem követelné." A magyar népi gyógyfüves orvoslás őrzi a keleti őshazában gyakorolt sámánizmus hagyományait is, mert a sámán a tánc, az ének, a zene mellett füvekkel is gyógyított. Alsószuhán és környékén még ma is szívesen használják az örökölt gyógyfüves gyógyító eljárásokat, az egyszerűbbeket mindenféleképpen (pl. gyógyteák fogyasztása) - bár ma már gyakrabban mennek a szakorvoshoz. - Nagyon sok családnál megtalálhatók a gyógynövények: kamilla, hársfa, csipke - a fiókban. Igaz, hogy nem maguk gyűjtik legtöbb esetben, hanem a gyógynövényt forgalmazó boltokban, a gyógyszertárakban vásárolják meg gyári kiszerelésben. A gyógynövények alkotják a népi gyógyszerek túlnyomó részét. A népi gyógyítás ismeretanyagának a fennmaradását egyfelől az segíti elő, hogy a felhasznált eszközök, gyógyító eljárások a felhasználók közelében találhatók meg. A népi orvoslás „gyógyszertára" a kerek világ. A természetes anyagok (növény, emberi és állati anyagok, kő, fém, ásvány) és az elemek (a föld, víz, tűz, levegő) adott esetben gyógyszerré válhat, melyekhez az utóbbi évtizedekben különböző patikaszerek is csatlakoznak. Másfelől pedig az a tény, hogy manapság kettős gyógyítási gyakorlatról beszélhetünk a vizsgált területen. Ez azt jelenti: ha a háziszer nem használ, akkor orvoshoz fordulnak és viszont: ha az orvos által rendelt gyógyszer nem hat elég gyorsan, akkor saját szereikkel is megpróbálják betegségük gyógyítását elősegíteni, siettetni. Sokoldalúan alkalmazza a népi orvoslás pl. a reuma orvoslására a gyógynövényeket: külsőleg: borogatás, pakolás, párakötés, bedörzsölés, gőzölés, fürdő; belsőleg: gyógyteák formájában. Tehát természetes gyógyszereket és gyógymódokat alkalmaz, az öngyógyítás támogatására. A történelmi Gömör megye egészéről, s benne Alsószuha népi gyógyításáról a vizsgált időszak végéig összefoglaló tanulmány vagy számottevő mű nem jelent meg.