A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Lenkey István: Népi gyógyítás Alsószuhán

Népi gyógyítás Alsószuhán „A múlt ismerete nélkül lehetetlen megérteni a jeleni és képtelenség előre látni a jövőt" (Dr. Hero van Urk) Az évszázadok során kialakult népi gyógyítási - elsősorban embergyógyítási eljárások, szokások és a felhasznált növények ismerete és továbbélésének kutatása még egy olyan viszonylagos zárt közösségben is, mint amilyen századunk ötvenes éveiig Alsószuha volt, bonyolult és összetett feladat. A több mint tízéves gyűjtőmunkám (1978-1992) e kisnemesi községben - ahol az adatközlők nyitottak és közlékenyek voltak a betegségekkel kapcsolatos kérdésekben - elsősorban a gyógyító növények ismeretére terjedt ki. Csak mintegy melléktermékként gyűlt össze az az anyag, amely az emberi eredetű anyagokkal, az állati eredetű termékekkel, használati eszközökkel és tárgyakkal, patikaszerekkel és vegyi anyagokkal valamint egyéb anyagokkal és fizikai beavatkozással történő gyógyításról szólnak. Gyűjtésemkor azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a két háború közötti időből az emlékezetben élő gyógynövény-ismeretet és felhasználásukat megőrizzem, amelyek talán, ha nem is teljes egészében, de még az egyes idős adatközlők révén csokorba gyűjthetők. Adatközlőim elmondása alapján azt a következtetést vonhatom le, hogy a népi gyógyítás ismeretanyagának az idősekről a fiatalabbakra átörökített részét azok ismerték és alkalmazták, akik a faluban maradtak. A paraszti közösség kiegyensúlyozott, a falusi ember a természettel együtt élt, és még betegségében is azt tartotta igazán értékes gyógyszernek, amit a természet adott. A népi orvoslás szájhagyomány által nemzedékről nemzedékre átörökített egészségre, betegségre vonatkozó tudásanyag. Ez örök emberi igényeket elégít ki. E tudásanyag fenntartója, birtokosa és a gyakorlati alkalmazója a nép, a falusi lakosság. A természetes gyógymódnak főleg a szegényebb népréteg tagjai közül kikerülő asszonyok voltak elsősorban a továbbadői, mert e réteg nem engedhette meg általában magának, hogy apró-cseprő, de olykor komolyabb megbetegedés esetén is szakképzett orvoshoz, patikushoz forduljon segítségért. A népi gyógyításban a gyógyszer a legritkább esetben van készen, alkotó részei, begyűjtve, megszárítva rendelkezésre állnak. A betegség idején kell elkészíteni vagy éppen megkeresni a gyógyításhoz szükséges dolgokat. A szükség vitte rá, a leleményesség, a természetismeret és természetszeretet segítette hozzá a parasztembert, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhető orvosságot keresse, találja meg. A népgyógyászat olyan ősi, mint maga az ember. A megfigyelés, az ösztön és az állandó tapasztalatszerzés hatott az ősi gyógyításra, és ezen belül is a növényekkel való orvoslásra. A növényekkel való gyógyítás (fitoterápia) az évezredek folyamán felgyűlt értékes tapasztalatok átörökítése révén még ma is használható. A népi orvoslás békés viszonyban van a természettel. A gyógynövények használata az egyéb természetes gyógymóddal együtt vált az emberiség fontos, nemzedékről nemzedékre örökített kincsévé. Ezeket a természetes gyógymódokat - a felvilágosodás nevében - a 20. század közepére egyre jobban háttérbe szorította a gyógyszeripar fejlődése, a szintetikus gyógyszerek forgalmazása és az orvostudomány tartózkodása e gyógymódokkal szemben.