A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Lackner Mónika: A viselet elhagyása a gyönki németség körében a 20. században

A viselet elhagyása a gyönki németség körében a 20. században Mielőtt bővebben szólnék arról, hogyan hagyta el a gyönki németség hagyományos viseletét, és mi lett ezeknek a viseletdaraboknak a sorsa, indokoltnak tartom néhány mondattal bemutatni a falut. Gyönk a Tolnai Hegyhát nagyközsége, egy tizenkét községet magába foglaló protestáns német népcsoport legnagyobb kiterjedésű települése, közigazgatási, vallási, oktatási központja, egy időben járási székhely, jelentős tisztviselői réteggel, értelmiséggel, gimnáziuma van a 19. század elejétől. A többi faluval ellentétben nem tiszta német, hanem vegyes lakosságú. A terület egyébként az úgynevezett Schwabische Türkei tehát a Tolnában, Baranyában, Somogyban élő németség nagyobb etnikus területének része. Gyönk a török kiűzése után, és a Rákóczi-szabadságharc után, a 18. század elején települ újra. Magyar lakossága 1713-tól települ le, a hesseni eredetű németek pedig 1722-tól. Mindkét nemzetiség evangélikus és református felekezetűekre oszlott. A lakosság szabadabb jogállásának köszönhetően a terület igen hamar bekapcsolódott az intenzív gazdálkodásba: jelentős dohánytermesztése, majd később intenzív szarvasmarhatartása stabil gazdasági alapot teremtett. A viseletet 1900 és 1945 között vizsgálva hamar kiderül, hogy a szónak nem abban az értelmében népviselet, ahogyan a hagyományos néprajz használja ezt a szót. Ez nem egy differenciáló viselet, nincsenek a különböző alkalmakra meghatározott, elkülönített együttesek, összességében elég polgárias már a 20-as évektől. A fokozatos viseletelhagyásra utaló tendenciák jelentkeznek ebben az időszakban. A gyermekvíseletben lezajlott változások közül a legjellemzőbb, hogy amíg korábban csak 4-5 éves kortól jelezték, a nemek szerinti különbségeket, 1920 után kisebb korban, már a csecsemőkorban elválik a lányok és a fiúk öltözete. Megszűnt mindenféle parasztos elem a fiúviseletben is. A nők ruházatában megfigyelhető a bolti anyagok kizárólagossága, semmilyen alkalomra nem használnak már házivászonból készült ruhaneműt. A vállkendő, ing, pruszlik viselését felváltja az ujjas-szoknya együttes, amelyet már egyféle anyagból készítenek. Ebben az időben már egyre bonyolultabbá, polgáriassá válnak a szabásvonalak. Valószínűleg az óvoda hatására terjed el az alsónemű használata. A férfiak viseletében talán a legjelentősebb változás, hogy az ellenzős nadrágról áttérnek a pantallóra, csizmáról a cipőre. A kalap formája is megváltozott. Bizonyos régiesebb, parasztosabb elemek csak a hétköznapi viseletben maradtak meg. Az ünnepi viseletben az egyetlen differenciálás az egyházi és világi alkalmak között van: van egy fekete, ünnepi öltözet a legnagyobb egyházi alkalmakra: esküvőre, temetésre, úrvacsoravételre, s van egy másik hasonlóan fontos színes viselet a világi ünnepekre. Ezen belül csak az alkalom ünnepélyessége differenciál: van nagyünnepi, sima vasárnapi és kimenőruha. Érdekes módon a viselet vallási alapon sem differenciált. Az általam vizsgált időszakban a református és lutheránus németek viselete között semmiféle különbség nincsen. Ebben az időszakban, főként az 1920-as évektől a megkülönböztetésnek egy egé-