A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Iglói Gyula: Dokumentumok Miskolc 19. századi városrendezésének történetéből II.

Hát ez a bizottság részéről nagyon is sommás eljárás, ... könnyen határozhatott volna érdemlegesen ezen ügyben, ha a két javaslattal alaposan megismerkedik. Igaz ugyan, hogy a bizottságra nézve az ő eljárása volt előnyösebb, azonban a város érdeke sürgősen megköveteli, hogy a szabályozási tervet, mely két illetékes bizottság munkája, ne utasítsuk bizottságtól bizottsághoz, hanem alapos bírálat után, melyre a képviselőtestületnek is joga van, igyekezzünk megvalósítani. A főmérnök és a mérnöki bizottság szaktekintélyének megsértése nélkül másra, mint kritikára jogosítva nem vagyunk. A kritika lehet kedvező vagy kedvezőtlen,... de a kritika helyett az alkotás terére lépni, ez már sérelmet képez, mivel ez annyit jelent, hogy a főmérnöki és az orzságos mérnöki bizottsági javaslat nem helyes, hanem annak kell helyesnek lenni, melyet a legfelsőbb fórum, az építészeti bizottság, a bizottság három tagjával megtoldva fog készíteni. Csakhogy mi származhatik ebből? Kétségtelenül összeütközés a két előbbi javaslat és a legújabb javaslat között, mert hiszen nem tételezhető fel, hogy két szaktekintély külön-külön megegyező véleményét egy félig-meddig laikus bizottsággal hagyja kiegészítettni." Az újságíró jó érzékkel hívta fel a figyelmet arra, hogy más dolog egy városrendezési tervet elkészíteni és más dolog azt bírálni. Szakírónak is becsületére váló alapossággal mutatott rá a továbbiakban a két javaslat lényegének egyezőségére és, némely kérdésben elfoglalt, különbözőségére. Idézte az országos bizottság véleményét, majd leszögezte: „amit a bizottság valószínűleg nem tudott, hogy azok az egyes pontok nem annyira a főmérnöki terv érdemleges részére vonatkoznak, mint inkább a subjektiv felfogására." A két javaslat abban is különbözött egymástól, hogy az „igazságügyi palotát" nem ugyanarra a telekre javasolták megépíteni. Az Adler-terv, ahol végül is 1898-99-ben Kiss István tervei szerint megépült, a „Major utcai" telket jelölte ki. Az egylet ezzel nem értett egyet, mint vélték: „nagy kár, sőt helyrepótolhatatlan hiba rejlenek abba, ha most a tervezett igazságügyi palota a házak közé, nem pedig a Nagymajor (ma: Dózsa György) és Fazekas utcza sarkára, az új körút vonalába építtetnék." A cikkíró e vélemények után, nem kis iróniával a bizottságtól „ha alkotni akar" azt várta, hogy „a kettő közé fogja építeni az igazságügyi palotát." Miskolc város ezzel a döntéssel a hazai urbanisztika történetében példa nélküli sorsra jutott. Az a tény, hogy a szabályozási tervezetet mérnökök készítették, hogy annak bírálatára a Magyar Mérnök és Építész Egyletet kérték fel, arra enged következtetni, hogy a döntéssel járó felelősség súlyával az első időszakban számoltak. Azt is el Tehet fogadni, hogy a városrendezési terv beszerzésére nem hirdettek pályázatot, a helyi szakemberek műszaki tudását e célra is elegendőnek tartották. De ezek után, a jóváhagyásra előterjesztendő szabályozási tervet miért bízták a képviselők kisebb laikus csoportjára, az már rejtély marad. A sok számú és „névtelen tervező" keze között a terv már nem koncepciót, hanem összegyűjtött érdekeket jelentetett. A mérnöki hivatalra már csak a térkép elkészítése várt a bizottsági javaslat elfogadása után. A 19. század végén a miskolci lapoknak nagy szerepük volt a „reformtervek" publikálásában. Ezek közül is a városszabályozás állt az érdeklődésük középpontjában, mert annak meghatározó szerepe volt a másik két célkitűzés, a vízvezeték és a csatornázás megvalósításában. A Szabadság című lapból tudjuk meg, hogy Ruttkay volt az, aki a közfigyelmet a tervezet pályázat újtán való beszerzésére felhívta. A város ezt a javaslatot nem fogadta el, mert - Ruttkay szerint - „nálunk még mindig az a felfogás uralkodó, hogy nem azt tekintik, hogy ki mit mond, hanem azt, hogy mit ki mond." De a közvélemény erejére is támaszkodtak mondván, hogy „a helyi sajtó munkásainak figyelme nem terjedhet ki általánosságban mindenre, segítségükre kell tehát lenni a köz érdekében minden tollforgató egyénnek." (Lám, a mai gyakorlatnak milyen meszszire nyúló gyökerei vannak!)