A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Sugár István: Öt Borsod megyei boszorkányper
éj fél tájban. A deutrális Aszszony ezen meg haragudván tsak el ment, azt felelvén hogy néki akkor késő lészen őrleni, ugyan azon estvén is történt a malomban elő álom tájban illy hallatlan és tsuda dolog, hogy a malom kerek és malom-kő szörnyű képen viszsza felé forgott, úgy annyira forgott penig hogy a fogas kerekeknek ki is tört három foga, az azután éj fél tájban ismét oda menvén Tóth Jánosné azt kérdi: Mégis tsak őrlitek? Bojtár Jankó ott lévén azt feleli: Tsak bizony, mert te vesztetted meg a malmot hogy te estve nem őrölhettél. Erre a Deutrális Aszszony azt feleli. Soha Semmi Nemzetségem Nem Volt ollyan, tanu az én ujjom is el romlott volt de kire tudtam azért Vetni? [19. tanu. Molnár János körülbelül 15 éves] hite szerint vallja, miként a fenti 18-ik tanu. [20. tanu Bojtár János körülbelül 20 éves.] Hiti után Vallja, hogy azon éjtszaka a melly éjtszaka a Malom viszsza forgott, ott hált és ott őrlött a Fatens, de szemeivel nem látta a malomnak vissza forgását, hanem látta azt hogy a malom tengelye ki volt helyébűi hányva, és tsak alig hogy a malom Gerendelye a tsap székrűl le nem esett. Ugyan azon éjjel hajnal felé oda ment Tóth Jánosné és azt kérdezte: Mégis tsak annyit őrlöttetek? a Fatens azt felelte: Tsak annyit mert meg etted a malmot az éjtszaka hogy estve nem őrölhettél, Mcllyre a Deutrális Aszszony azt feleli: De hát tsak annyit tud a Te Nemzetséged mint én. Semmit Sem tud, mert Soha Semmi szó nem volt mi hozzánk. [21. tanu Nagy Borbála körülbelül 40 éves.] Hiti után Vallja, egy alkalmatossággal Jakab Jánosné a búzájának a Fatens kertjében szállást kért, a Fatens Férje nem adván szállást a búzájának mindgyárt akkor következett éjtszaka a Fatensnek Férjét a gonoszok a kis kementzébe dugták és a két lapotzkáját helyébül kifordították, Melly Nyavalyájában folyamodtak a Cserépi Orvos Aszszonyhoz, az Orvos Aszszony mindgyárt meg mondotta, hogy a ki a búzájának szállást kért a kertében a rontotta meg, és azon nyavalyájábúl többé fel nem gyógyult, hanem meg hólt. [22. tanu. Jakab György körülbelül 36 éves.] Hiti után vallja, hogy ott volt a malomban akkor amikor a fellyebb megirt tsuda dolog történt s látta hogy a malom tengelyének tsapja helyébűi ki volt vetve és a lisztes vállú kétszer és Nagy tsörgéssel tsattogással le esett: és a Molnár szájábúl hallotta e szókat: Most is az az Aszszony volt itt a ki mindig, mikor a malom igy járt mintmmost. Ezen Törvényes Inquisitio Peragáltatott :i Felül meg írtt Sértzi Birok és Tanátsbéli Eskütt emberek előtt közönségcsen. (A község spanyolviaszba nyomott pecsétlenyomata.) (Heves megyei Levéltár. XII-3/b. 4. doboz E Nr. 5/a. 6.) 4. Tekintetes Jó UratrP Véltem illendőnek ezen dolog iránt hogy az Tekintetes Urat a Vádoló személy felől informálhassam, ugyan ezen Nyáron midőn a Feleségem fejte volna a tehenet, azon Vados leány kért volna tejfelit a Feleségemtűi nem adhatván néki, onnan el ment haraggal; annak utánna sok ideig majd Semmi hasznát a tehénnek nem lehetett venni; annak utánna sok idővel ismét el jött tejfelt kérni othon nem lévén a Feleségem, én magam attam néki egy kevés tejfelt, ugyan azon alkalmatossággal meg is boszorkányoztam őtet ezt mondván néki a tehenet el ne ronts többet, mint ennek előtte cselekedtél. Sok ízbéli búsításimrúl az Urat Követném, Vagyok és Maradok Az Tekintetes Urnák alázatos szolgája Harsányi lakos Vegh Mihály (Heves megyei Levéltár. XII-3/f. 47. doboz darabszámozás nélküli levél. Hátoldalán: NO 17.) .5. (Az irat külzetén:) [Hollo Mihály felesége ellen végzett vizsgálat 1756. évben, melyet gondatlanul küldtek meg a helységből.] [Vizsgálat Hollo Mihály felesége dorogmai lakos ellen.] 1-mo Tudjaé, Láttae, Hallottae a Tanu, hogy Tanult mestersége által Holló Mihályné. öreg Aszszony hivatalában, 26 vagy maga Gyermekét a Tanúnak, vagy másét meg rontotta volna, úgy annyéra, hogy halált kellett szenyvedniek hiti után vallya meg.