A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Erna Drábiková: Clovek vo vinici (Ujváry Zoltán)

tarsoly, trombita, vakáció, zsivány. Számos hasznos tanulsággal szolgálna, ha elkészülne egy magyar-szlovák összehasonlító munka, mely a két nép betyárhagyományát az internetnikus kapcsolatok szemszögéből elemezné. Ehhez a munkához a fenti kötet pompás alapanyagul szolgál. UJVÁRY ZOLTÁN EMA DRÁBIKOVÁ: CLOVEK VO VINICI (Ember a szőlőben) Bratislava, 1989. 260 p. Egy küllemében is szép kötet a szlovák népi kultúrát bemutató sorozatban Erna Drábiková munkája a szlovákiai szőlő- és borkultúráról. Számunkra különösen fontos, mivel a történeti Magyarország egykori szőlőkultúrájához is gazdag anyagot tár fel. A szőlőterületek jelentős része a magyarlakta területekre esik és így a szőlővel és a borral foglalkozók társadalmilag is fontosak, különösképpen ha az interetnikus kapcsolatokat figyelem előtt tartjuk. A szlovákiai szőlőkultúrát voltaképpen nem lehet különállóan vizsgálni az egykori Magyarország szőlőművelésétől és borgazdálkodásától. Ez természetesen csak a történeti anyagra vonatkozik. Ennek a szakirodalmát a szerző alaposan ismeri és megfelelő hátteret nyújt a történeti áttekintéshez, valamint a szlovákiai szőlőművelés, borkészítés mai és közelmúltbeli állapotának a vizsgálatához. A szőlőkultúra Szlovákia területén zömmel végig a magyar határ mentén húzódik. Mihályfalvától, a királyhelmeci körzettől Pozsonyig terjedő sáv lényegében a magyar szőlőkultúra múltját idézi. Trencsén, Nyitra, Nagyszombat környéke átvezet a szlovák régióba. A történeti adatokat a szlovákiai magyar nyelvterületen a teljes magyar szőlőkultúra összefüggésében lehet csak értékelni. A szerző érdeméül mondható, hogy nem bonyolódik a történeti anyag interpretálásába, hanem elsősorban a közelmúlt és a jelen szőlőkultúrára irányítja a figyelmet. E tekintetben pedig csak a birtokos (szlovák állam, termelőszövetkezet) az irányjelző és nem az egykori tulajdonos. A kötet végigvezet bennünket a szőlőművelés minden fázisán. Alapos leírást kapunk a szőlőterületek típusairól, az egyéni és közösségi művelési formákról. A szőlőművelés eszközeinek a bemutatásánál - mint egyetlen más szerző - Erna Drábiková sem tud elszakadni a régészeti leletektől, s bemutatja a szőlőmetszőkések 8-9. századi formáit is, függetlenül a kontinuitás kérdésétől. A szőlőművelés eszközeinek a bemutatását ábrák és fényképek teszik teljessé és az összehasonlító vizsgálatok számára hasznossá. A puttonyok, kádak, lihók típusai nagy hasonlóságot mutatnak a közép-európai formákkal. Rendkívül figyelemrefméltóak a vonatkozó terminológiák is, amelyek közül több a szlovák nyelvben is - akárcsak a magyarban - latin, német eredetre nyúlik vissza. A magyar kapcsolatokra, illetőleg a magyar nyelvterület terminológiáira is gyakran utal a szerző (bujtás, borhajtás stb.). A szőlő- és borfajták osztrák-magyar összefüggéseit is tekintetbe veszi a szerző; ez irányú figyelme mindegyik fejezetben megnyilvánul, így pl. az ürmös mint speciális bor ismeretét a szlovákiai tokaji területre teszi, lényegében magyar nyelvterületre lokalizál, s így aligha beszélhetünk átvételről-átadásról. Külön fejezetben foglalkozik a szerző a szőlőművelés, a szőlőskertek, pincék stb. rendtartásaival. Cseh, osztrák, dalmát stb. történeti adatokat említ és utalást tesz a kolostorok szerepére is. Meghatározóak voltak a földesurak által hozott rendeletek, amelyekhez az ún. népi szőlőművelésnek is igazodni kellett. Szlováknak tekinthető legkorábbi „szőlő-könyv" a 16. századból ismeretes. A szlovák, osztrák és a magyar