A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MUZEOLÓGIA-KÖZMŰVELŐDÉS - Tarcai Béla: Fotográfia a magyar közgyűjteményekben

MUZEOLÓGIA-KÖZMÜVELŐDÉS Fotográfia a magyar közgyűjteményekben A fotográfia komplex fogalom. Nem csupán a fényérzékeny papíron megjelenő képet, egy technikai eljárást és annak produktumait, különféle információk hordozóját jelenti, hanem mindezt és még sok minden mást. Nem lehet feladatom itt és most ezt a rendkívül érdekes kérdést tovább boncolgatni, ezért csupán néhány lényeges dologra szeretném felhívni a figyelmet. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a fotográfia társadalmi jelenség. Másfél évszázados története - ha úgy tetszik történelme - folyamán elválaszthatatlanul beépült a társadalom fejlődési folyamataiba. A társadalom és a fotográfia kölcsönhatása mindenki számára világos. Létezése, eredményei és hiányosságai csakis ebben az összefüggésben ítélhetők meg helyesen. Van egyedi története, sajátos hagyományrendszere a képkészítésben és a képhasználatban, éltek és élnek az elmélet, a művészet és a technika területein kiemelkedő eredményeket produkáló személyiségei, léteznek nemzeti és nemzetközi szervezetei -, hogy csak a legfontosabb tényezőket említsem. Ilyen értelemben a fotográfia a maga társadalmi feladatait az alábbi formákban tudja megvalósítani: - Autonóm fotográfia, fotóművészet (hivatásos és amatőrfotográfusok), privátfotó (a családi, közösségi használatra szolgáló képek és alkotóik), képszerkesztés (kiállítások, fotóalbumok, képes újságok). - A fotográfia mint szolgáltató tevékenység: fényképészipar, sajtófotó, divat- és reklámfotó, kidolgozás a lakosság részére. - Alkalmazott fotográfia: tudományos, múzeumi fotográfia, fotográfia a termelési folyamatokban és a könyvnyomtatásban, mindenfajta dokumentáció stb. Ez a csoportosítás - véleményem szerint - a legfontosabb megjelenési formákat foglalja magában. Lehet bővíteni, szűkíteni, változtatni és adott esetben vitatni helyességél és teljességét. A fotográfia mint önálló tudományág: Megfontolást érdemel, hogy a fotográfia nem csupán mint a tudományok segédeszköze (információhordozó, dokumentum, illusztráció) működhet, hanem mint önálló tudományág is. Ő maga is lehet a tudományos vizsgálódás tárgya. Ha igaz az, hogy olyan világban élünk, amelyben a tudományos ismeretek lavinaszerűen zúdulnak ránk, és ezzel együtt a kutatások újabb területei nyílnak meg - hiszen szemünk előtt keletkeznek új tudományágak, mint pl. a környezetkultúra, környezetvédelem, kibernetika -, miért ne lehetne a fotográfiáról is mint önálló tudományágról beszélni? Továbbá, ha a fotográfiát elfogadjuk társadalmi jelenségként és ebből következőleg önálló tudományágként (ha egyelőre még a lehetőség szintjén), miért ne érdekelhetné a muzeológiát ez a technikai eljárás és mindaz, ami ennek közvetlen vagy közvetett produktuma, maga a fénykép, a fotótörténet, a fotótechnika (és ennek története), a fotóesztétika, a társadalom és a fénykép kölcsönhatásai stb.? Ma már senki sem kételkedhet abban, hogy mindazok az értékek, tárgyak, információk, amelyek a fotográfiai eljárás során vagy annak környékén létrejönnek (fény-