A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés előtti szemnyerési módok Karcsán

A gépi cséplés előtti szemnyerési módok Karcsán A motorral működtetett cséplőgépek megjelenése előtt a gazdaságokban különböző módon történt a kalászos növényekből a szemnyerés, a cséplés. A gépi cséplés munkamenetének nyomon követése még ma is lehetséges, azonban az ez előtti eljárások felderítése, azok munkamenetének leírása már sokkal nehezebb, mivel egyre kevesebb az olyan ember, aki ezekről híven be tudna számolni. Ennek ellenére megpróbáltam nyomon követni a karcsai földművelésben azt az eljárást, illetve eljárásokat, amikor a kalászos vetemény megérése és betakarítása után a szemet a toklásztóV elválasztották, vagyis kicsépelték. A szemnyerés többféle módon történt és történhetett területünkön. Mindig attól függött az eljárás megválasztása, hogy mennyi volt az a kalászos mennyiség, amelyből a szemet ki kellett venni. Ezenkívül az is meghatározta a szemnyerési eljárás megválasztását, hogy mikor, milyen körülmények között kerülhetett sor egy-egy eljárásra. Mert volt időszak, amikor ez is fontos szerepet játszott a kenyérnekvaló biztosításában. Az alábbiakban sorra veszem azokat a szemnyerési eljárásokat, módokat, melyeket a gépi cséplés előtt ismertek és használtak. 1. À szemek kidörzsölése: A szemnyerésnek ritkán használt módja volt az, amikor a szemet a kalászból két tenyér között kidörzsölték. Ezt főleg a gyermekek, zselléraszszonyok vagy öreg emberek és asszonyok végezték. Az öregek közül főleg azok, akiket nyomasztott eltartott voltuk, s valami módon hasznossá akarták magukat tenni, ha már a családban, a ház körül nem akadt számukra valamilyen, erejüknek megfelelő munka. Aratáskor a gyermekek, az öregek és az asszonyok a tarlót végigjárták, az elhullott, tarlón maradt kalászokat összeszedték. Ezeket egy vászontarisznyába gyűjtötték. Amikor összegyűlt egy fél vagy egész tarisznyára való kalász, akkor alkalmas helyen letelepedve (vagy egy kereszt termény alatt, annak hűvösében, vagy egy föld végén levő fa alatt) megkezdték a kalászokból a szemek kidörzsölését. Először a tarisznyát bekötötték, majd a tarisznya két oldalát erősen összedörzsölték. Ezzel az eljárással a vászonoldalak közé került kalászokból ki tudták dörzsölni a magvak nagy részét; többször megismételték. Ezután kinyitották a tarisznyát, s a kalászokból most már közvetlenül kidörzsölték az esetleg még bennük maradt szemet. Az így nyert szem azonban még tele volt a kalászok törmelékével, a tokiásszal. Ezért a toklászos magból egy keveset a gyűjtő az egyik kezébe vett, majd a maggal teli tenyerét magasra emelte, s a magvakat a másik tenyerébe pergette, miközben a pergő magvak közül erőteljes levegőfúvással kifújta a gazt, a törmeléket. Az így megtisztított magvakat egy másik tarisznyába téve folytatta a kalászgyűjtést. Ennek a szemnyerési módnak azonban gazdasági jelentősége nemigen volt, éppen ezért nagyobb számban csak a gyermekek és öregek gyűjtögették így a szemet, melyet aztán rendszerint a boltosnak adták el néhány fillérért. Az asszonyok pedig legfeljebb egy-két zsák szemet tudtak így összegyűjteni a határban. Éppen ezért nem is nagyon