A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Lenkey István: Kutak Alsószuhán

3. kép. A vödör felakasztása a fuhorogra 4. kép. Vízhúzók a Pástkútnál a felszínig értek - töltötték ki deszkával vagy félbevágott fahasábbal. Faszöget használtak csak, fémszöget (drótszöget) egyáltalán nem. A fa kútba helyezése - mint járomfa - viszonylag korán abbamaradt, mert a korhadással romlott a víz íze, minősége, helyette inkább kis közökkel egymás mellé rakott faragott követ helyeztek az aljzatra. A téglakutak azért ritkák, mert nem tartották igazán jónak. A tégla kiadja a színét, könnyen porlad, a víz ízt kap tőle. Szükségből időnként mégis építettek téglával bélelt kutat. A kővel bélelt kút volt a leggyakoribb a múlt század végéig, s e századtól már inkább a betongyűrű lett az általános. A földet a kútból vagy csigás, vagy hengeres emelőszerkezettel húzták fel, majd a vizet is így merték ki. Kisebb-nagyobb űrtartalmú dézsában, favödörben adták fel a földet és a fentlévő segítségek vitték távolabbra. Váltakozva húzták a segítségek, legszívesebben hengeres emelőszerkezettel dolgoztak, mert kisebb volt a teli vödör visszaesésének a lehetősége. Amikor elérték a forráseret, akkor attól függően, hogy milyen volt a vízhozam, lassabban vagy gyorsabban kellett a kút alsó részét kiépíteni, különösen míg ez kővel, téglával történt. Kétféle forrást különböztetnek meg: nyomásos forrást, amely lassan tölti fel az üreget,/íí/óforrást, melyben hirtelen tör fel a víz. A kút elkészültének az idejét több tényező határozta meg. Hány személy dolgozott rajta, milyen mélyre kellett ásni, milyen volt a talaj összetétele, de általában egy hét alatt elkészültek egy kúttal még kalákában is. 22 337