A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)
MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Kilián István: Színjáték a minorita iskolában (1753-1780)
A ránk maradt latin nyelvű szövegrészletben Adalbertus amiatt panaszkodik, hogy állandóan szomorú, elhagyatott, az Istenről és a vallásról fogalma sincs, műveltsége pedig nagyon alacsony szintű. Társai rábeszélik, hogy iratkozzék be Magister tanítványai közé, s akkor az ő hatására tudása is gyarapszik, hite is megerősödik, s barátai is megszaporodnak, akik között bizonyára nem érzi majd magát egyedül. Sejthető csak, hogy Adalbertus megfogadja társai tanácsát, s beiratkozik Magister iskolájába. 39 Nyilvánvalóan ez is világi téma, van azonban vallásos mellékszála is. A Miskolcon előadott drámák közül egyetlenegynek maradt a szövege ránk. Ennek címe: „Iszonyán kegyetlenkedő Karakalla és az igazságért meghaló Papinianus. " 1767ben Kovács Boldizsár vitte színre. A dráma tárgya ismét a hatalomvágy. Septimius Severus halála után, fia, Karakalla egyedül akarta kormányozni a római birodalmat, ezért elhatározta, hogy a trón másik várományosát, édestestvérét, Gétát megöli. Fel is koncoltatta Gétának mintegy húsz ezer hívét, Papinianust pedig, aki helytelenítette Karakalla eljárását, gyermekeivel együtt meggyilkoltatta. 4 " Ez az ókortörténeti téma igen látványos lehetett a színpadon. Interludiumok és zenei betétek adtak megfelelő érzelmi töltést. A szereposztás után még az alábbiakat is olvashatjuk: „Ezek után következnek az Éneklők, Vitézek, Poroszlók, s.a. többi. Az első „végezés" (felvonás) második, ötödik, hatodik, valamint a második végezés harmadik és ötödik kimeneteleit (jeleneteit) a rendezői utasítások szerint intermediumok követik. Az első felvonás hatodik jelenete után a másoló még a kottavonalakat is elkészítette, a kottákat azonban már nem jegyezte le. De a 602. sor után „keserves muzsika" következett, amely alatt „a' rabok keserűségeket sokféle szomorú indulatokkal jelengetik." Valószínűleg dalbetét volt a harmadik felvonás harmadik jelenete után található záróvers is. A miskolci Karakalla-darab háromszor jelent meg a színen. Előbb egy nyilvános főpróbán, majd az ezt követő miskolci „ősbemutatón, s ezután Kantában is megtekinthette a közönség. A háromszori színrevitelt a dráma témája, nyelve, szerkezete mindenképpen indokolja. Szereplői valamennyien élettel teli figurák. Még a leghalványabb jelét sem tapasztaljuk a 18. században annyira megszokott, s profán témákon is megmegjelenő kegyességnek. A történetiség határát egyetlen lépéssel sem lépi túl Kovács Boldizsár. Karakalla bosszúra éhes, hatalomra törő uralkodó. Fivére, Géta pedig hiszékeny, sorsát megadással viselő, kegyesre formált hős. Rövid monológja tárja fel egyéniségét: „Ah, kemény sanyaruság! Hát már te is tőllem el pártoltál! Vallyon ki gondolta volna, hogy ne légyen még vagy egy igaz szív Getához Romában? Verje ki, nem bánom testemből lelkemet dühődőt bátyámnak vérengező tőre, fertőztesse meg ártatlan véremmel Atyámnak királyi székét! De bosszút állanak Romának Istenei e' gyilkos gonoszságért! Oh, szörnyű keserűség! Mely kegyetlen sorsra szorula boldogtalan fejem!" (350-364.) Papinianus vállalja Geta halála után a Karakalla ellen szőtt összeesküvés résztvevői felett a bíráskodást. Tiszta jellem, aki bár lelke legmélyén tiltakozik Karakalla vérrel szerzett parancsuralma ellen, mégis az uralkodó iránti tiszteletet és engedelmességet szükségesnek tartja. Következetességére a legjellemzőbb eset, hogy saját gyermekét is halálra ítéli, mert Géta oldalán Karakalla ellen pártoskodott, s a császár elleni lázadást fián is meg kell torolnia. Katona Peturjának őse Papinianus. S megjelenik a színen a kétkulacsos politikus, Polydorus is, aki ide is, oda is kacsingatva a hatalmat a maga számára akarja megszerezni. Papinianus fia, Valerius fiatalsága minden hevével veti a gyilkos császár, Karakalla szemébe az igazságot: valóban összeesküvést szőttek ellene, de így nyilatkozik: „Megvallom, felette vétettem, Fejedelem, de nem hogy életedre esküttem, hanem hogy végére nem járhattam." (504-505.)
