A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Barsi János: A minoriták Miskolc társadalmi életében megtelepedésüktől a 19. század elejéig

áttértből három kálvinista, 1757-ben a hetvenöt áttértből hat kálvinista hiten volt, a többi pedig, kettő kivételével, kik 1750-ben tértek át a zsidó vallásról, luteránus vallású. A korszak végéről származó adatok alapján pedig 1779-ben a négy áttértből kettő kálvinista, 1781-ben a hét áttértből kettő kálvinista, 1794-ben a három áttértből senki nem volt kálvinista, 1799-ben a két áttért közül egy kálvinista, 1812-ben a két áttértből kettő kálvinista, 1817-ben az öt áttértből egy kálvinista hiten volt, a többi pedig luteránus vallású volt. Tehát a korszak elején a felvett évek 458 áttért je közül 94 kálvinista, 354 luteránus volt, míg a korszak végéről a felvett évek 23 áttértje közül 8 kálvinista, tizenöt luteránus volt. A nem teljes adatsoron felvett értékelés - ami a tendenciák valós voltát nem torzítja - alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a luteránus hit erőteljes eróziójával találkozunk ebben az időben Miskolc városában és környékén. Már jeleztük, hogy az úgynevezett börtönpasztoráciőt néhány szemponttal kiegészítjük. Mint köztudott, ebben a korban törvény tiltotta, hogy a katolikus hitről más vallásra át lehessen térni, s csak az volt megengedett, hogy katolikus hitre térhessen bárki is. A házasságkötés vagy egyéb ok alapján a római katolikus hitet mégis elhagyni szándékozókat börtönbe zárták, s az illetékes katolikus papokat vagy szerzeteseket arra kötelezetek, hogy az így eltévelyedettet vezessék vissza a római katolikus egyházba. Az ilyen jellegű térítéseket természetesen nem tarthatjuk igazi térítésnek, s az ilyen adatokkal nem is számolunk. Van viszont a börtönpasztorációnak egy másik ága is: a börtönbe zártak lelkipásztori ellátása közben az eredetileg nem római katolikus vallásúak római katolikus hitre való áttérését igazi missziós munkaként értékelhetjük. A minoriták korszakunk alatt tizennyolc ilyen esetet jegyeztek fel, amely a legelesettebb társadalmi helyzetűek hathatós támogatását, a velük való közösség vállalását szépen mutatja. A római katolikus vallású szerzetesek az eleve elrendelés földi konzekvenciáját sem fogadva el, ezt a társadalmi réteget is az egyház teljes jogú tagjaként tudta kezelni. Az eddigi elemzések nyomán egy szinte személytelen rendi munka képe bontakozhat ki az olvasó szeme előtt, ami azért nem teljesen szándék nélküli, hiszen amint már említettük is, a katolikus egyházban az a fajta helyhez kötöttség, amit a protestáns egyházak akkor még komolyan vett papválasztása eredményezett, nem létezett a felettes egyházi hatóságok gyakori áthelyezése miatt. így egy-egy szerzetes kevesebb lehetőséget kapott arra, hogy a személyisegének jegyeit túlságosan érvényre juttassa a pasztorációs munkában. - Ez egyébként nemegyszer előnyös is volt. - Ám azt sem mondhatjuk, hogy az egyházban, így Miskolcon is, nem lennének igenis nagyon jelentős személyiségek, kiknek munkája és személyes nagysága ne jelenne meg az adott helyen végzett pasztorációs munkában. Gondoljunk csak a szentekre, akik évszázadokra ható szellemiségükkel tűntek ki. S Miskolcon is élt szentség hírében elhunyt személy, akinek egyébként a minorita megtelepedést is köszönhetjük. Kelemen Didákról van szó. A fentiek miatt az ő és két társának életútját röviden ismertetjük, hogy mind a személyes kapcsolatok minden fenti állítás igazsága ellenére is nagyon fontos voltára, mind a levéltárban fellelhető forrásokra a figyelmet felhívjuk, amivel a további kutatások ezen lehetséges irányát is bemutathatjuk. A fent mondott ismertetést két fontos levéltári forrás teszi lehetővé. Az egyik a rendtartománynál keletkezett, s az egész rendtartományban meghaltak adatait tartalmazza. Ez az úgynevezett Liber defunctorum. A másik a miskolci rendház halottainak állít emléket. Ezeken kívül természetesen a jegyzőkönyvekben és az iratokban számtalan utalást találunk egy-egy személyre, amiket szintén be lehet dolgozni egy, az alábbihoz hasonló alaposabb ismertetésbe. Az így kiválasztott három személy egyike Gallovics Joakim,

12 másika Szautner