A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Bencsik János: Miskolc társadalma a török hódoltságot követő évtizedben (1688-1703)

Ismét más kérdés, hogy az így begyűjtött termék jelentős részét a Tokaji várban állomásozó katonaság számára kellett elszállítaniuk a miskolciaknak. A jegyzék végén egy felsorolás található. Ebben március Tjén 9, március 8-án pedig6 szekérrel, összesen 452 1/4 szapu búzával szekereztek Tokajba. A maradék 145 1/4 szapu terményt pedig Szendrőbe fuvarozták a miskolci parasztok. Érdemes a parasztszekerek teherbírására is odafigyelni. Eszerint egy-egy szekérre 20-30 szapu búza, átlagban pedig 24-25 szapu került. Ha a szapu súlyát 27 kg-ban adjuk meg, akkor 240-810 kg-nyi, átlag pedig 650 kg-nyi teherrel szekereztek Tokajba, illetve Szendrőbe." 4. forrás: „Eökröknek Teheneknek számok, minden három marhát öszve venni tartoznak egy egy kereszt búzát aratni és kévékben kötni. " Feltehetően ugyancsak 1694­ben keletkezett jegyzékben az ökrös és tehenes gazdák marhaszámát írták össze azzal a céllal, hogy robotra fogják őket. Éspedig a címből kitetszően minden 3 marhaszám után tartoztak 1 kereszt búzát levágni, kévékbe kötni, s bizonyosan felkeresztelni is. Hogy kinek a tulajdona lehetett a feltehetően 300 keresztes majorsági tábla? Valószí­nűen a városé. Tehát Miskolc város maga is gazdálkodott, majorságot tartott volna? Ennek a tisztázása további kutatást igényel. 12 A forrás alakja a többször leírt, keskeny alakú porciózőfüzet, 6 folioval. Ezek után lássuk a 4-es táblázatot: 4. táblázat: Eökröknek Teheneknek számok minden három öszve venni tartoznak egy egy kereszt búzát aratni és kévékben kötni 1694(7) Ökrök száma Gazdaságonként Összesen % ldb - 2 2 2 db = 8 L6 3 db = 1 3 4db = 15 60 21,73 5 db = 3 15 6 db = 19 114 27,53 8 db = 16 128 23,18 lOdb = 1 10 12db = 3 36 16db = 1 16 Összesen: 69 gazdaságban 400 db volt. Tehenek száma Gazdaságonként Összesen %-ban ldb = 131 131 51,37 2 db = 71 142 3 db = 35 105 4 db = 10 40 5 db - 3 15 6db = 2 12 8 db = 2 16 10 db - 1 10 Összesen: 255 gazdaságban 471 tehén volt. (Megjegyzés: A marnás gazdákat összesen 303 kereszt búzát aratni és keresztbe rakni kötelezték.) Az előbbi jegyzék értékelése különösen hasznos lehet. Mindenekelőtt arra kell utalni, hogy részint a szekerezés, részint a szántás legfontosabb igásállata az ökör volt. Más miskolci forrásokból kitűnik, hogy korszakunkban a terhes szekeret többnyire

Next

/
Thumbnails
Contents