A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Takács Péter-Udvari István: A parasztok életmódja a Felsö-Ciróka völgyében Mária Terézia úrbérrendezésekor
A Felső-Cirókavölgy falvai* A község neve Először A határ megoszlása és kiterjedése 1895-ben A község neve említik Szántó Rét Legelő Erdő Nem adózik Összesen évben katasztrális hold Dara 1598 233 146 258 196 50 883 Nechválpolyánka 1492 618 69 713 714 95 2 209 Ruszka 1585 747 724 499 3028 108 5 106 Osztroznica 1585 240 469 58 815 39 1 621 Sztarina 1492 1113 397 1156 1723 346 4 735 Szmolnik 1568 418 413 195 1426 63 2 515 Zuella 1588 587 739 934 967 80 3 307 Összesen: 3956 2957 3813 8869 781 20 376 Sztarina cum Darát két falunak véve, a hét település határa, az 1895-ös mezőgazdasági statisztikai felvétel adatsora szerint - mint azt a táblázat is bizonyítja - 20 376 katasztrális hold. A Felső-Ciróka-völgye ennél kiterjedtebb. A községek adataiban nem találjuk meg azokat az uradalmi erdőket, az ország vagyonát képező sziklásokat, amelyek igazgatásilag, közadóztatás szempontjából nem tartoztak az említett falvak közigazgatási fennhatósága alá. Mivel azonban egy-egy falu határa 1772-ben éppúgy állandónak bizonyult e tájon, ahol az uradalom már a falvak megtelepedése után rendezte és gondosan őrizte a határjeleket, mint 1895-ben, amikorra a dualizmus kori Magyarországon már minden D-ölnyi föld telekkönyvezve volt, aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a korábban már felsorolt falvak lakóinak élete, sorsa, gazdálkodása, határhasználata az említett 20 376 katasztrális holdnyi föld keretei között bonyolódott. Akkor sem tévedünk, ha biztosra vesszük, hogy 1772 és 1895 között nem az erdők kiterjedése gyarapodott e tájon, hanem a szántóföldi művelés alá fogott területek nagyobbodtak, esetleg a legelők bővültek, s itt-ott a rétek nagyobbodtak. 1772-ből, és utána még hosszú ideig nincs adatunk a magyarországi falvak határainak művelési ág szerinti megoszlásáról, de azt biztosra vehetjük, hogy az idő teltével, a lakosság számbeli növekedésével, a gazdálkodás korszerűsödésével, az intenzívebb határhasználat meghonosodásával a magasabb szinten hasznosított területek aránya gyarapodott. Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika határhasználati, művelési ágak szerinti számsorai arra azonban jók, hogy meggyőzzenek bennünket: a Felső-Ciróka-völgy e mikrorégiójában mindvégig az erdőhasználat, erdőélés, a korszerűsödő erdőgazdaság és az állattenyésztés dominált, és mellette az állattenyésztésnek volt döntő szerepe a lakosság életében. A szántóföldi művelés másodlagos szerepet játszott a falvak életében. Téves nyomon indulnánk tehát, ha mindenáron erőltetni szándékoznánk azt a történeti szakirodalmunkban mindmáig általános nézetet, mely szerint a jobbágyok, zsellérek sorsa az általuk használt telekhányad mértékében volt jó vagy rossz. Alighanem téves utcában kószálnánk, ha a kapitalizmus korának szegény-gazdag ellentétpárját visszavetítenénk a késői feudalizmus korába, s egy haszonelvű, polgári birtok- és tulajdonszemlélet alapján óhajtanánk megfejteni az úrbérrendezés kori parasztság, jobbágyság és zsellérség életmódját, sorsát, értékrendjét, ruházkodását, táplálkozását, anyagi, lét- és szellemi törekvéseit. Az elmondottak ellenére is szükségünk van azokra a jellemző számsorokra, amelyeknek az ismeretében képet rajzolhatunk e hét, illetve a 18. század utolsó harmadában még csak hat falu lakosságáról, az általuk használt föld mennyiségéről, más számsorokkal érzékeltethető állapotukról. 1895-ben, mintegy 120-130 évvel az általunk vizsgált korszak után, amint tapasztal-