A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Iglói Gyula: Dokumentumok Miskolc 19. századi városrendezésének történetéből I.

ta, már ebben a tervben is megvolt. Első ízben ez a terv tett javaslatot arra, - az akkori okoktól most tekintsünk el, - hogy a város főutcáját, a Széchenyi utcát, forgalmilag tehermentesíteni kell. Ugyanilyen úttörő jellegű volt az a javaslat is, hogy a belvárosban lévő zsákutcákat, sikátorokat meg kell szüntetni. A vízrendezések mellett e két előbbi szabályozási munkálatot sorolták „az első cyklusban, (lehetőleg 4 év alatt) foganatosítandó" műveletek közé. A belváros átépítésére tett javaslataik, - mint tudjuk - az eltelt 90 év alatt nem valósultak meg. Mivel ez napjainkban is időszerű, érdemes visszapillantani az akkori állapotokra és azok felszámolására tett tervezői javaslatokra. „A zsákutczák és sikátorok kiküszöbölését, nem csupán a jó ízlés, hanem a közegészségügy - közrend és tisztaság érdeke - a vagyoni, személyes és tűzbiztonság egyaránt követelik. Mindaddig, míg ezekben a közöknek nevezett sikátorokban csupán a törökországi és kelet-indiai járványfészkekhez hasonlítható túlzsúfoltság, piszok és nyomor tanyáznak, városunk czivilizált nyugati városok sorában fel nem említhető. A város jelenlegi mostoha anyagi helyzetére való tekintettel ezeket a sikátorokat, csak évek során át lehet eltüntetni . . . Szerencsére a szóban lévő közök és zsákutezák legnagyobb hányada sűrű, de igen csekély értékű házakkal van beépítve . . . , azok megszüntetése nem fog aránylag nagy költséggel járni, sőt az ott lakókra nézve is áldássá válik, mihelyt elhelyezésükről valamely más módon gondoskodni. A város főbb közlekedési vonalai közvetlen szomszédságába eső ily nemű közök kiküszöbölését tehát, már a szabályozás cyklusába felveendőnek tartottuk; eme tervekkel kapcsolatban egy, az említett közökben lakó szegény sorsú családok részére alkalmasnak ígérkező kitelepítési tervet is kidolgoztunk." A kitelepítendő 152 család számára a „külsőbb utczákban" jelöltek ki házhelyeket, melyek D-ölenkénti eladási árát 3 és 4,50 forintjával vették számításba. Két lakástervet is kidolgoztak; a tehetősebbeknek családi háztervet, „akik évente 180-200 forintot szánhatnak a lakásukra", a másikat négy-négy lakásos változatban munkáslakásnak szánták, évi 100-110 forintnyi részlettörlesztéssel. Ezekhez is tartozott „teljesen elkerített udvar és abban egy kis konyhakert". Az építés és telekvásárlás költségeit 18-20 év alatti törlesztéssel egyenlítették volna ki az építtetők. A szabályozási tervben megfogalmazottak végrehajtására egy évszázadot irányoztak elő, „de esetleg kedvező körülmények siettetik azt", vélték a tervezők. A szabályozás megkezdésére tett javaslatuknál a város fejlődésének szempontjain kívül figyelemben részesítették a város pénzügyi helyzetét és az adózó polgárok számbavehető terheit. A szabályozás első ütemét a következőkben jelölték meg. A Horváth utca meghosszabbítása keleti irányba, a Kis-újváros (ma: Madarász Viktor) utca, a Búzavásártér és a Peczeköz (ma: Régiposta) utca közötti terület sikátorainak kisajátítása, a területük parcellázása, az új utak kikövezése, végül a Széchenyi utcai zsákközök kisajátítása. Részletes számításokat végeztek annak igazolására, hogy „a város a szabályozási műveletekef kereken 300 000 frtos hosszú törlesztésre felvett kölcsönnel megkezdheti, s ennek törlesztését, valamint a később következendő szabályozási műveleteket, abból a visszatérülő összegekből fedezheti, melyeket a szabályozott, s újból eladott telkek árán bevesz, minthogy a szabályozott telkek tetemesen növekednek értékben". Hogy a szabályozási műveletekhez szükséges pénzügyi alapot mielőbb biztosítsák, „ismerve a nagy közönségnek a nyereményjáték iránti szenvedélyét, mely szerint a biztos 4%-os kamatról is szívesen lemond, a nagyobb, bár kevésbé bizonyos nyereség fejében,"-indítványozták - „hogy a 300 000 frtos beruházási kölcsön sorsjáték alapján szereztessék be!" A műleírásban természetesen ennek a pénzügyi javaslatnak is megtalálható a részletes leírása. A lényeg, hogy a 30 ezer miskolci polgárság körében 3 ezer darab sorsjegyet tételeztek fel eladni, darabonként 100 forintjával. Nincs lehetőség arra, hogy a szabályozási terv minden megoldását tüzetesen bemu-