A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Iglói Gyula: Dokumentumok Miskolc 19. századi városrendezésének történetéből I.
tassuk. A tíz fejezetben leírt munkálatokból befejezésül, a tervezői munka koncepcióit idézzük. „Szakítanunk kell tehát az ósdi konzervatív nézetekkel, melyek szerint minden úgy van jól - a hogy az ősök megcsinálták és a mint már évtizedeken át magunk is csupa kényelemszeretetből megszoktuk; mert ily módon a haladó czivilizáció mögött igen messze elmaradhatunk. Nekünk pedig csak az lehet a végczélunk, hogy a geográfiai helyzeténél fogva rendkívül előnyös pozíczióval bíró városunkból a modern kultúra oly góczpontját teremtsük meg, mely a felső vidékre nemcsak az ipar és kereskedelem, - hanem a valódi nemzeti műveltség szempontjából is önkénytelen vonzóerőt gyakoroljon, mind a vármegye közvetlen lakosságára, mind pedig a betelepülni szándékozó idegenekre. Távol van tőlünk az, hogy második fővárost varázsoljunk Miskolczból; hanem igenis létesíthetünk a magyar felvidéknek egy modern központot, mely czél elérésében nem is annyira a polgárok anyagi áldozatkészségére, mint inkább jó akaratú belátására, s főkép olyatén önzetlen erkölcsi közreműködésére van szükség, mely a magán spekuláczió vágyát eleve kizárja." A későbbiekben a Magyar Mérnök és Építész Egylet szakvéleményét, majd a jóváhagyott városszabályozási tervet szeretném bemutatni. IGLÓIGYULA