A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Siska József: Adatok Szerencs iskoláinak történetéhez
6. kép. Részlet a református gyülekezet 1820. évi jegyzőkönyvéből ruszin jobbágyokat. A görög katolikusok 1716-ban kaptak telket, na meg hathatós anyagi segítséget Rákóczi Juliannától templomuk felépítéséhez és lelkészségük létesítéséhez. 14 Az 1773-as országos összeírás szerint Szerencs mezőváros lakossága magyar nyelvű. Három felekezethez tartoznak. A gyerekek tanításáról három iskolamester gondoskodik. 15 1787-es magyarországi népszámlálásból megtudhatjuk, hogy Szerencsen 1571 ember él, de nem közlik a felekezeti megoszlást. 1(1 Erre az adatra pedig azért lenne szükség, mert a gyülekezet létszáma sok esetben eleve meghatározza az anyagi teherbíró képességet, közvetve pedig az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítását. Első ilyen jellegű adatot a római katolikusok protokollumában találtam. Az 1804-ben rögzített információ szerint az 1640 szerencsi lakos közül 785 református (48%), 525 római katolikus (32%), 246 görög katolikus (15%), 65 zsidó (4%), 17 evangélikus (1%) és 2 ortodox vallású. 17 A felsoroltak alapján a legerősebb felekezet a református, aztán a római katolikus, majd a görög katolikus, végül a zsidók következnek. Ezt támasztják alá a XIX. század első felének egyházi jegyzőkönyveiből származó adatok. A református gyülekezet 1807 januárjában készített összeírást ingó és ingatlan vagyonáról. Innen tudhatjuk meg, hogy 1803-ban építettek új iskolát kőből, a régi, leromlott állapotú épület helyett. Ez az iskola a jelenleg is meglévő eklézsiaközpont telkének nyugati oldalán állt. Észak-déli kiterjedésű, tehát merőlegesen fekszik a főútra. Öt helyiség van az épületben. A déli részén külön-külön szoba a rektornak és a préceptornak. Középen egy osztályterem a fiúknak, egy osztályterem a leányoknak. Az északi részen van a természetbeni juttatásként kapott bor tárolására egy kamra. Ugyanez az összeírás rögzíti a rektor szobájának és a két tanteremnek a berendezését. Az iskolában összesen