A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Viga Gyula: A répáshutai tájház megnyitására

A répáshutai tájház megnyitására Tisztelt Megjelentek! Tisztelt Megnyitó Közönség! Nem a kötelező udvariasság mondatja velem: végtelen megtiszteltetés, hogy itt állhatok Önök előtt, s megnyithatom a répáshutaiak tájházát. Számomra nagyon tanulságos volt - tíz esztendővel a község néprajzi monográfiáját előkészítő kutatóút után - ismét itt tölteni néhány napot, s részesnek lenni a munkában, amely meggyőződésem szerint minden eddiginél gördülékenyebben és gyorsabban hozott létre egy kis kiállítást. Köszönet érte minden segítőnek! Talán nem ismert mindenki előtt, hogy az ilyen jellegű intézmények kialakítása, melynek megnyitására ma itt összegyűltünk, az 1960-as évek elején kapott aránylag nagy lendületet Magyarországon. Bár Európában, Svédországban már a múlt század utolsó évtizedében megnyílt egy szabadtéri néprajzi múzeum, - Skansenrő\, Stockholm külvárosáról vették nevüket később is a hasonló gyűjtemények, - hazánkban, a tervek ellenére, csak a hagyományos paraszti életmódban és a népi építészetben a felszabadulást követően lezajló gyors átalakulások hozták létre az első szabadtéri néprajzi gyűjteményeket. Valójában ezek sajátos formái a tájházak is, melyek eltérő jellegére sokféle elnevezésük is utal: tájház, faluház, falumúzeum, helytörténeti gyűjtemény stb. Általában jellemzi őket azonban az, hogy egy, az adott hely hagyományos népi építészetét reprezentáló épületben, épületegyüttesben gyűjtik össze és mutatják be az adott táj vagy település tradicionális népi műveltségének főbb tárgyi jellemzőit. Megyénkben meglehetősen megkésett a tájházak kialakítása. A sajátos formát képviselő mezőkövesdi Kis Jankó Bori-ház után csak 1978-ban Göncön nyílt az első, de valóban tájháznak nevezhető kiállítóhely 1980-ban, Komlóskán nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. Ez a késés sajnos azt eredményezte, hogy a népi műemlékvédelem, a tárgyi gyűjtés, valamint az idegenforgalom szempontjai nem mindig találkoztak, s különösen ritkán a helyi igényekkel és elvárásokkal. Mindez alkalmanként működési zavarokat is okoz a tájházak hálózatában, amely ma már tíznél több objektumot számlál. Úgy vélem, az említett szempontok szerencsésen vannak együtt Répáshuta esetében. A Bükk jelentős turistaforgalma számára is hasznos állomás lehet ez a tájház, amely a répáshutaiak önálló kezdeményezésére, saját kivitelezésükben jött létre, s amely mindenekelőtt identitásukat, hagyományőrzésüket és összetartásukat szimbolizálja. Különösen helyénvaló itt a tájház elnevezés, mert ez az objektum kiállításával valóban a kistáj hagyományos műveltségének reprezentánsa. A 18. század folyamán, elsősorban a hosszú háborúskodások következtében elpusztult, ill. fejlődésükben megtorpant vidékek népességének pótlására a földbirtokosok, ill. a királyi kamara jelentős számú, idegen ajkú népességet telepített Magyarországra, akik elsősorban a korábbi mezőgazdasági termelés színvonalának reprodukálására voltak hivatottak. A Felföld szlovákjai, ruszinjai számára sajátos kihívást jelentettek a mezőgazdálkodó területek, amelyek vonzását csak fokozták az adókedvezmények, az élet megindítását segítő intézkedések. Más jellegű telepítési folyamat zajlott le az Északi-középhegység zónájában, s így