A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

MÚVÉSZET- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Bodnár Mónika: Egy kézírásos levélről

Egy kézírásos levélről A közelmúltban a kezembe került a %

/ j/f ^ Putnokon élő Laczkovics család

1 féltve őr- y^^Û* « +*C^4%m ,^ zött irataiból néhány darab. Ezek között ' n / OO ' " ' található egy kézírásos levél, amire külön ^>»tó-^ 'CSSJ, ,^«^^^^ is felhívták a figyelmemet. A családi ha- Jt;Áímk X A.í£„ ^< £/M**~ , * gyományok szerint ez az aláírás és datálás ' • Z/~>~r nélküli levél Laczkovics János kapitány J - Vvr ' s? ^ búcsúlevele. Azon Laczkovics Jánosról '* - ' * r

"' ' . van szó, akit a Martinovics-féle összeeskü- • /s^.,,, * jf^Sj&^; v «i., vés leleplezése után, 1795. május 20-án le- ^/7,fejeztek a Vérmezőn.

2 *r*V*^ ' ^ "' A levél feltétlenül tanult embertől származik, ezt bizonyítja az írásmód és a fogalmazás is. Olyan hasonlatok s egyéb nyelvi díszítőelemek ékesítik a szöveget, amelyek alapján arra következtethetünk, hogy a szerző jártas lehetett a tollforgatás művészetében,

1 sőt olykor - a nyelvújítás előtti évekből származó irodalmi emlékekkel összehasonlítva - túlságosan is pallérozottnak tűnik a szöveg. Tartalmáról szólva: inkább tűnik egy kedvesétől búcsúzó fiatalember levelének, mintsem egy halálba készülő férfi búcsújának. Min- (tf jfy emil

£

f

{

H denesetre a családi hagyományok mellett nem lehet szó nélkül elmenni, különösen nem, ha a magyar történelem olyan jeles személyiségéhez fűződik, mint esetünkben. Talán lesz rá lehetőség, hogy a későbbiek során megállapítást nyerjen az alábbiakban közölt levél eredete. Kedves Barátom! Sorsát senki kinem kerülheti én azt tartom, sőt némi sejtelmével bír anak a bölcsötöl a sirig, - mint minden ember, én is futottam vágyam útán, mint sokan kifáradva dőltem a végzet karjába, mert hiába küzdöttem, hiába akartam a mi el végeztette megtörtént, az én vágyam pedig nem hasonlított tarka szivárványhoz mi után a gyermek fut hogy elérje, és még is úgy jártam én is mint az a futó gyermek, ki azt hiszi közel van az a fényes pont csak kicsit sietni kell, és csak akkor látja mily be érhetetlen a távolság midőn már el érni hitte. Én nem voltam szerencsés, nem boldog, mert ha volt kedvesem a körülmények el tiltották tőlem; és ha barátnőm volt is csak azért volt, hogy szenvedjek általa, - és most is midőn e sorokat írom meg vagyok győződve hogy nem is lehet másként ez életbe, mert bár mily erős lene az én barátom megtörnék ereje a sors vas akaratán, és nekem ismét csak szenvednem kellene; ne vádoljon bizalmatlanságai, sokkal többet szenvedtem mint hinni, remélni tudhatnék, havannák pillanatok mik boldogítókig hatnak rám, azt híve hogy végre lesz egy lélek a mely hasonló bensőségel csatlakozik