A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A paraszti lúdtartás egy hegyközi faluban

Miután a közös legeltetés általános volt a faluban, a gazdasszonyok megjegyezték libáikat. Rendszerint a frissen kelt kislibákat jegyezték. Olyan jegy került a kislibákra, mint amilyenben az anyjuk járt. Általában a lábukat jegyezték meg. Bevágták a talpát, lecsípték a körmét, a sarkát. Volt, aki kilyukasztotta a talpát, lyukasztóval. A variációk száma igen sok, ezek számontartása a gazdasszonyok egyik kötelessége lehetett. Egymás libáját eljegyezni, lopásnak minősült. Ha véletlenül egyforma jegy találkozott, akkor megállapodtak az érintett tulajdonosok, hogy melyik tesz rá festéket is. A tartós festékek elterjedésével a jegyet ezzel festették a libákra. Fejét, szárnyát, hátát jelölték különböző színnel. Néha ruhadarabot kötöttek a lábukra. Adatközlőim ma is emlékeznek az általuk bevett gyakorlatra. „A miénk, mióta emlékszek, mindig úgy volt (jegyezve), hogy mind a 2 talpa be volt hasítva egy picikét." A vén libának a lábára kötötték a színes ruhát, mert ha azt megismerték - már messziről -, akkor az elő tudta hívni a fiókáit. Néha azt is alkalmazták, hogy egyszerűen megnyírták a libák fején a tollat, ezzel jegyezték meg. Kovácsvágáson a következő terelő és hívogató szavakat használták: Ha magukhoz hívták a libákat, akkor sap-sap-sap, a végén pedigsapukám-sapukám-sapukám-ot ismételgették. De elterjedt volt a zsu-zsu-zsu-zsu indulatszavak ismételgetése is. Melyik család, melyiket kedvelte, melyiket szokta meg, azt alkalmazta. Rendszerint a lány magával hozta a hívogató és terelő szavakat az anyjától. A terelő szavak ettől változatosabbak voltak. Jajj ne, jajjne, jajjne! Jajajj! Máskor így kiabáltak rájuk: jajaja, jajaja, jajaja! Használták a huccs ki, huccs ki, huccsatok ki!- szavakat is. A kislibák etetésekor először kenyeret, kenyérbelecskét morzsoltak a hátukra. Egymásról szedegették le a morzsát. Utána egészen aprógyíy?ct kaptak. Ha valahol találtak egy kis gyepet, akkor azt kapával körülvágták, s c gyeptéglát vitték haza, közéjük tették. Ezt tépték, csipegették, sokszor le is seggeltek, hanyatt is estek a szorgoskodás közben. Ha rosszul dolgozott a kaszás, nem vágott szép tarlót, akkor azt szokták mondani neki, hogy „ne úgy tégy mint a kisliba, hanem vágd le rendesen azt a füvet!" Emellé kukoricadarát is szórtak a kislibáknak. Ivóvizük tiszta víz volt, abba semmit sem kevertek. Lapos edénybe öntöttek részükre, s bele követ helyeztek, hogy fel ne borítsák azt. Ha erősödtek, s ha melegedett az idő, akkor legelni hajtották a kislibát. Rendszerint a lánygyermekek feladata volt a libalegeltetés. Hazajöttek az iskolából, már mentek is a libával. A falu környékén menedékek, horhosok, pázsitos részek voltak, mindenki ment legeltetni, s közösen vigyáztak a libákra. A tavaszi csoportos kihajtós idején a patak mentén, a Patakcsa dűlőben, meg itt, a Sánc szélénél legeltették a libákat, mindenki a saját libáját őrizte. Míg gyengébbek voltak, a faluhoz közelebb legeltették őket, mikor megerősödtek, lehajtották a Fehérvízhez. Később a közös legelőre kerültek a libák is, ahol a sertések, a juhok, a marhák is legeltek. Természetesen anyjukkal együtt mentek a legelőre akkor is, ha már nagyok voltak. Nemegyszer az első lépést követően, úgy 10-12 hetes korukban csapták őket közös csapatba. A község elöljárósága libapásztort fogadott. Az 1920-as évek végétől egy rokkant, nagy családos embert. Asszony Gyulát fogadták meg, aki családjával együtt vállalta a falu összes libáját. Reggel egymás után hajtottak ki a pásztorok. Először a csordás, majd a kondás, majd a bacsó indított, végezetül a libapásztor következett. Úgy 7-8 óra tájban került a sor a libákra. Eleinte az Alvégen kezdték, s a 2 soron egy-egy személy ment végig, úgy terelték a libákat a nyájba. Egyik soron a pásztor felesége, a másikon valamelyik nagyobb gyermeke hajtott. A libapásztor az ujjával fütyült, ezzel jelezte, hogy elindult, hogy jönnek, eresszék ki tehát a libákat az utcákra. A háziasszonyok odakiabáltak egymásnak, hogy no, jönnek a libák! „Jönnek már a libák is!" Rendszerint az asszonyok